2p
Tiltakozott a Külgazdasági és Külügyminisztérium Werner Faymann osztrák kancellárnak a Der Spiegelben megfogalmazott állításai ellen a budapesti osztrák nagykövetnél, akit a KKM hétfő reggelre berendelt - közölte a külügyi tárca
Orbán Viktor és Werner Faymenn 2010-ben. Akkor még szó sem volt menekültválságról. MTI Fotó: Kovács Tamás

Tájékoztatásuk szerint Magyarország bécsi nagykövete a vádakat visszautasította az osztrák kancelláriát vezető miniszternél.

Az osztrák kancellár viselkedése és nyilatkozata teljes mértékben méltatlan egy 21. századi európai vezető politikushoz - reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Werner Faymann szavaira szombaton telefonon az MTI-nek.

Hazugságkampány Magyarország ellen?

Elmondta: a kancellár hetek óta "hazugságkampányt" folytat Magyarországgal szemben, és állításai minden alapot nélkülöznek, hiszen az ország minden uniós jogszabályt betart, és egy hatékony közös európai megoldást keres a bevándorlási válságra. Ezt éppen az nehezíti meg, hogy vannak a kancellárhoz hasonló politikusok, akik felelőtlen nyilatkozatokkal hamis illúziókat és alaptalan álmokat keltenek a gazdasági bevándorlókban - fűzte hozzá.

A magyar kormány belpolitikai haszonszerzést gyanít

A tárcavezető kijelentette: Werner Faymann "ámokfutása" mostanra minden tűréshatáron túlmegy; ez voltaképpen a saját alkalmatlanságának a leplezése. Szijjártó Péter szerint valószínűleg a belpolitikai haszonszerzés reményében fogalmazott meg a kancellár "esztelen" rágalmakat. "Ezt mi a leghatározottabban visszautasítjuk és kikérjük magunknak" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Ezért tiltakozik a magyar külügy - részletek a Der Spiegel hétfőn megjelenő interjújából
  • "Orbán felelőtlenül cselekszik, amikor mindenkit gazdasági menekültnek nyilvánít", és "tudatosan az elrettentés politikáját alkalmazza".
  • "mindazok, akik továbbutaztak, arról számolnak be, hogy szinte semmit nem kaptak enni és nagyon rossz volt az orvosi ellátás".
  • "Kontinensünk legsötétebb korszakának emlékét idézi", amikor menekülteket vonatra helyeznek abban a hitben, hogy "teljesen máshova" fognak majd utazni

További részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG