3p
Kivonják az amerikai kontingenst pár száz katona kivételével.
Az Egyesült Államok által támogatott Szíriai Demokratikus Erők harcosa a szíriai Baghouz közelében. EPA/MURTAJA LATEEF

Mintegy 200 amerikai katona marad Észak-Szíriában - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban újságíróknak a szóvivője által előző este kiadott közleményben foglaltakat. Hozzátette: "nem fúj visszavonulót", tehát az amerikai katonai kontingenst kivonják Szíriából.

Kis békefenntartó csoport

Csütörtökön este Sarah Huckabee Sanders közleményben tudatta, hogy mintegy 200 amerikai katona, "egy kicsiny békefenntartó csoport" bizonyos ideig Szíriában marad. A szóvivőnő azonban nem pontosította, hogy ez a "bizonyos ideig" mit jelent. Erre pénteken Donald Trump sem tért ki.

A csütörtöki közleményt azt követően adták ki, hogy Donald Trump telefonon egyeztetett Recep Tayyip Erdogan török államfővel, a nap folyamán pedig Patrick Shanahan, a védelmi minisztérium ügyvezető minisztere tárgyalt Washingtonban Didier Reynders belga védelmi miniszterrel a szíriai helyzetről és arról, hogy az amerikai katonák kivonása után az európai csapatok maradnak-e Szíriában.

Shanahan és Joseph Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke pénteken Washingtonban a török védelmi miniszterrel, Hulusi Akarral egyeztetett erről.

Félnek a törököktől

Törökországnak kulcsszerepe van Szíriában, kiváltképp egy amerikai csapatkivonás esetén. Az amerikai támogatást élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet ugyanis azért szorgalmazza az amerikai katonák maradását, mert attól tart, hogy a kurdokat meg kell majd védeni Törökországtól.

Az SDF fő erejét a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia adja, ezt viszont Ankara terrorszervezetnek tekinti, és többször is katonai akciót helyezett kilátásba ellene.  Donald Trump bejelentése előtt Shanahan és Dunford is sajtókonferenciát tartott Washingtonban.

Shanahan szerint az amerikai katonák küldetése Szíriában "nem változott". A feladat a helyi biztonsági erők képességeinek javítása és Szíria stabilizálása - mondta, hozzátéve, hogy mindezt "stratégiai partnerség keretében" végzik.

Ankara: a terroristák ellen harcolunk

A török védelmi miniszter kiemelte, hogy Ankarának "nincs baja" a Szíriában élő kurd népességgel. "Mi a terrorista szervezetek ellen harcolunk" - emelték ki, utalva az YPG kurd milíciára.

Joseph Dunford kijelentette: miután néhány amerikai katona továbbra is Szíriában marad, ezért meggyőződése, hogy az európai szövetségesek továbbra is részt vesznek a terrorizmus ellen harcoló koalíciós erőkben. "A katonai célkitűzésekben nincs változás, csupán az erőforrásokat igazítottuk a megváltozott fenyegetéshez" - mondta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG