3p
A zimbabwei vadász ma is bíróság elé áll, miközben a világ leggyűlöltebb fogorvosának tartott Walter ellen semmilyen eljárás nem indult. Egyre biztosabb, hogy abban a hitben lőtte le az oroszlánt, hogy legális vadászaton vesz részt - ez persze nem érdekli különösebben azokat, akik szerint a vadászat általában véve is rossz dolog. Egy szakértő mesélt a Privátbankár.hu-nak arról, milyen elképesztő méreteket öltött az afrikai orvvadászat.
Theo Bronkhorst (jobbra) ügyvédjével, Givemore Muvhuringivel érkezik a bíróságra júliusban. Fotó: EPA/STR

A zimbabwei vadász áll bíróság elé, az amerikait hurcolták meg

Theo Bronkhorst zimbabwei vadász ma ismét bíróság elé állt. Azzal vádolják, hogy nem akadályozta meg, hogy az általa vezetett túrán egy amerikai vadász jogellenesen megölje Cecilt, az ország legismertebb és legnépszerűbb oroszlánját - számol be az International Business Times.

Az ügy óriási felháborodást váltott ki világszerte, Walter Palmert a világ leggyűlöltebb fogorvosának kiáltották ki, miután kiderült, ő lőtte le nyílpuskájával az oroszlánt. Palmer 50 ezer dollárt fizetett a vadászatért, azóta a vizsgálat tisztázta: jóhiszeműen járt el, úgy tudta, minden a szabályoknak megfelelően történt. Bronkhorst is úgy tanúskodott: Palmer végig úgy tudta, egy teljesen legális vadászaton vett részt.

Ennek ellenére rengeteg gyűlölködő kommentet és életveszélyes fenyegetés kapott ő és családja is - ami tehát sokkal inkább a vadászat általános, megosztó megítélésének szól, nem pedig a konkrét ügynek.

Júliusban az ország környezeti minisztere még azt ígérte, Palmer kiadatását fogják kérni, hogy orvvadászat vádjával bíróság elé állíthassák - ehhez képest azóta sem emeltek vádat ellene.

Bronkhorstot viszont más ügyekben is elővették: engedély nélkül szállított állatokat, és a vád szerint csempészetben is részt vett.

Elképesztő az afrikai helyzet: 17 millió egyetlen kiló tülökért

Lakatos Pál, a Safari Club International magyarországi alelnöke a Privátbankár.hu kérdésére elmesélte, hogyan verhették át a vadászt Afrikában. Lakatos Pál azt is elmondta: a világon sehol nem öltött akkora méreteket az orvvadászat, mint Afrikában - ez a szélesszájú orrszarvút például a kihalás szélére sodorta.

Egy orrszarvú tülke a feketepiacon kilónként 60 ezer dollárt (közel 17 millió forintért!) ér - nem csoda, hogy a tévhittel ellentétben az afrikai orvvadászok a legmodernebb technikával dolgoznak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG