Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU biztos ma délután előadást tart a budapesti Európa Klubban. Mandátumának főbb szakpolitikai lépéseiről számot adó prezentációjának címe: „Európa a válság után”.
A válság UTÁN?
Miközben azt látjuk, hogy Franciaország politikai-gazdasági mocsárba süllyedt, Németország gazdasága éppen most állt le, Finnországot órákkal ezelőtt leminősítették, az EU mediterrán perifériája pedig egy társadalmi katasztrófa sújtotta övezetté vált?
Igaz ami igaz, Andor László főnöke, José Manuel Barroso, az EU Bizottság elnöke is úgy fogalmazott düsseldorfi beszédében idén áprilisban, hogy „az EU kiemelkedett a recesszióból, már a kilábalás folyik.” Hogy számoknak se maradjunk híján, hozzátette, miszerint ”az EU növekedése jövőre 2%-ra fog gyorsulni az idei 1,5%-ról”.
Fél év elteltével már tudjuk és látjuk a friss európai adatokból, hogy ezek a prognózisok megtévesztő és csupán a folyamatos eladósodás által keltett vágyálmok voltak. Az euróövezet kormányzati adóssága az utóbbi években égbe szökött és 2014 első negyedévének végén 93,9%-on állt a GDP arányában, szemben a 2007-es 66,2%-os szinttel.
XX. századi válaszok XXI. századi kérdésekre
Bizonyos fokig talán érthető, hogy az a Bizottság, amely az euroszkepticizmus – sőt az eurofóbia – drámai szintű megerősödésével szembesül az Unióban, legalább a jövő horizontját próbálja rózsaszínűbbre festeni.
De sokkal érettebb, progresszívebb és szakmailag hitelesebb mentalitásra utalna (vagy inkább utalt volna), ha végre számot vetne azzal, hogy a XX. század bevált szakpolitikai eszközeivel nem fogja tudni kezelni a XXI. század kihívásait. A „nagyobb növekedés majd mindent megold” idejétmúlt mantrája nem fog segíteni olyan komplex kihívások kezelésében, mint például az ökológiai rendszer dezintegrációja.
Szólni kellene az európai polgároknak, hogy ez így nem mehet tovább
A polgárokat a kis híján öt évvel ezelőtt útjára indított "Európa2020" stratégia keretében inkább fel kellett volna készíteni egy átfogó paradigma- és értékrendszer-váltásra. Ennek keretében új alapokra kellett volna helyezni az európai modellt, ahol nem csupán a fogyasztás folyamatos növekedésének a hajszolása a társadalmak és gazdaságok alfája és omegája – ezt ugyanis már sem a pénzügyi, sem az ökológiai korlátok nem engedik.
Ennek keretében többek között nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni a poszt-növekedési modellek ("post-growth economics") ajánlásaira és a (kis)közösségi kohéziók ("community resilience", "community indicator system") támogatására és kidolgozására.
|
| Barroso multi-vezérekkel: Egységfrontban az erőtlenség |
A Corporate Europe Observatory nevű kutatócsoport szerint a Bizottság vezetésének jóval távolabb kellett volna tartania magát a nagy multikat tömörítő BusinessEurope nevű lobbi-szervezettől, amely meglátásuk szerint túlzott, sőt döntő befolyást gyakorol az intézmény legmagasabb szintjein a stratégia-alkotásra és komoly felelősséget visel az idejétmúlt és láthatóan lerobbanó modell további propagálásáért.
Ki kéne már dobálni a csontvázakat
1877-ben Lord Salisbury brit miniszterelnök megjegyezte egy diplomáciai kihívás kapcsán: „a politika leggyakoribb hibája, hogy halott szakpolitikák tetemeihez ragaszkodik” (eredetiben: „The commonest error in politics is sticking to the carcasses of dead policies”).
Ez bizony sajnos relevánsnak tűnik a mi esetünkben is, majd’ másfél évszázad távlatából.
Meg is indokolták, miért. 
