2p
Súlyos terrortámadás történt Új-Zélandon.
EPA/Martin Hunter

Negyvenkilencre emelkedett az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen összehangoltan elkövetett pénteki terrortámadás halálos áldozatainak száma - közölte Mike Bush rendőrfőkapitány.

Korábban 40 halálos áldozatról és húsz súlyos sebesültről szóltak a jelentések. A város központjában lévő Maszdzsid al-Núr mecsetnél 41, Linwood külső kerület mecseténél hét ember halt meg, egy pedig kórházba szállítása után vesztette életét - mondta a rendőrfőkapitány, aki nagyon alaposan kiterveltnek nevezte a kettős merényletet.

A rendőrfőkapitány elmondta, hogy a rendőrség több házilag készített, járművekhez erősített robbanószerkezetet talált a mecsetek környékén, ezeket hatástalanították.

Jacinda Ardern miniszterelnök bejelentette, hogy a hatóságok megemelték a terrorfenyegetettség szintjét, ennek megfelelő intézkedéseket vezettek be a kikötőkben és a repülőtereken.

Ausztrál szélsőséges gyilkolt

Korábban Scott Morrison ausztrál miniszterelnök közölte, hogy agresszív viselkedésű, ausztrál jobboldali szélsőséges az a férfi, akit az új-zélandiak őrizetbe vettek a christchurchi terrortámadások egyik gyanúsítottjaként. Az új-zélandi rendőrség közölte, hogy három férfit és egy nőt vett őrizetbe, és az egyik férfi ausztrál.

Áder is üzent

Táviratban fejezte ki részvétét Áder János köztársasági elnök pénteken Patsy Reddy új-zélandi főkormányzónak a terrortámadás miatt, amelynek negyven áldozata van.

A Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott részvéttáviratban Áder János azt írta: mély megrendüléssel értesült a Christchurchben elkövetett kegyetlen merényletekről, amelyek számos ártatlan ember életét követelték.

Magyarország népe nevében és a magam részéről is ezúton szeretnék őszinte részvétet nyilvánítani az áldozatok családtagjainak és barátainak, Új-Zéland valamennyi polgárának - írta az államfő.

Hozzátette: e nehéz órákban mindnyájan együtt érzünk azokkal, akik az értelmetlen terrortámadásban elveszített szeretteiket gyászolják. Lélekben ott vagyunk velük, és osztozunk fájdalmukban, a merénylet sérültjeinek pedig mielőbbi és teljes felgyógyulást kívánunk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG