2p

Az újabb észak-koreai rakétakísérlet ellen.

Kisida Fumio japán kormányfő kedden azzal vádolta Észak-Koreát, hogy megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának ballisztikus rakéták kilövését tiltó határozatát, miután hétfőn röviddel éjfél előtt Phenjan ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki.

Nagyon aggasztó, amit Észak-Korea művel. Fotó: MTI/AP/Ri Dzsin Man
Nagyon aggasztó, amit Észak-Korea művel. Fotó: MTI/AP/Ri Dzsin Man

A japán miniszterelnök hangsúlyozta: Phenjan provokációi "Japán, a térség és a nemzetközi közösség békéjét és stabilitását fenyegetik". Hozzátette: kifejezte tiltakozását Észak-Koreának.

Az első rakéta mintegy 350 kilométert, a második 400 kilométert tett meg, mindkettő elérte a száz kilométeres magasságot - közölte a japán védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy a rakéta maradványai az ország kereskedelmi zónáján kívül hullottak a tengerbe. A japán kormányfő közleménye szerint a hétfői rakétakísérlettel kapcsolatban nem érkeztek jelentések károkról.

Hétfőn újabb amerikai tengeralattjáró érkezett dél-koreai vizekre. Az Annapolis nevű, nukleáris meghajtású tengeralattjáró a dél-koreai Dzsedzsu szigetnél horgonyzott le, egy héttel azután hogy a ballisztikus rakétákkal felszerelt, szintén nukleáris meghajtású Kentucky amerikai tengeralattjáró kikötött az országban. A lépéssel Washington és Szöul az elrettentő erőt kívánja demonstrálni a térségben. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG