1p
Kedden mondja el tizennegyedik évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Millenárison.

A kormányfő ismét a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tartja meg hagyományos beszédét.

3 szoba, 3 gyerek, 4 kerék

A Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. A politikus először akkori kormánya első évéről tartott értékelést 1999. február 4-én a Vigadóban, ahol történelmi jelentőségűnek nevezte, hogy Magyarország belép a NATO-ba, és csökkenő államadósságot, egy számjegyű inflációt, gazdasági növekedést jósolt. Hagyományteremtő beszédében, amelyet a Magyar Televízió egyenes adásban közvetített, bírálta a Horn-kormányt és a Bokros-csomagot. A következő évben, 2000-ben hangzott el Orbán Viktor országértékelő beszédeinek egyik legismertebb mondata: a "három szoba, három gyerek, négy kerék".

Tíz évvel később, 2010 februárjában, a választások előtt néhány héttel - a Millenárison - a Fidesz elnöke évértékelő beszédében közölte, hogy ő és pártja készen áll a nemzeti ügyek kormányának vezetésére, amelynek alapját a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend értéke jelenti. A legfontosabb nemzeti ügynek a gazdaság talpraállítását nevezte meg. 2010-ben a Facebook közösségi portálra a pártelnök kérésére több száz javaslat érkezett a "rajongóktól" az országértékeléssel kapcsolatban.

Megújulás-elrugaszkodás-emelkedés-gyarapodás

Tavalyi beszédében - ugyancsak a Millenárison - Orbán Viktor 2011-et a megújulás, 2012-t az elrugaszkodás, 2013-at az emelkedés, 2014-et pedig a gyarapodás évének nevezte. Szólt az - akkor még készülő - új alkotmányról is, közölve: az új alaptörvény lezárja a múltat. Ahogyan 2010-ben, tavaly is várt javaslatokat beszédéhez a kormányfő a Facebookon. Felhívására több mint 2700 hozzászólás érkezett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
Makro / Külgazdaság 140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
Kollár Dóra | 2025. december 23. 14:44
Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink száma a legfrissebb ausztriai munkavállalási adatok szerint. A téli szezon pedig még csak most kezdődik igazán.  
Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG