5p

Donyecknél is támadták a megtámadott ország csapatai az oroszokat.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn újabb haditanácsülést hívott össze, amelyen - az államfő tájékoztatása szerint - a frontvonalakon kialakult helyzet, és a támadó dandárok haditechnikai eszközökkel és lőszerrel való ellátása volt a központi téma. Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes a Telegramon megerősítette, hogy az ukrán erők visszavették Zaporizzsja megyében Pjatihatki települést. Az ukrán csapatok az ellentámadás két hete alatt visszafoglaltak még hét másik Zaporizzsja megyei települést Bergyanszk kulcsfontosságú kikötőváros és Melitopol irányában. Az ország délkeleti részében átlagosan hét kilométerre nyomultak be az orosz erők által ellenőrzött területekre, a délen visszafoglalt terület pedig 113 négyzetkilométerre terjed ki. "Az elmúlt héten az ellenség jelentős veszteségeket szenvedett, több mint 4600 orosz katona halt vagy sérült meg, emellett több mint nyolcvanan estek fogságba" - összegezte Maljar.

  • Külföldi gyártmányú haditechnikai eszközök tárolásának helyszínére mért csoportos csapást éjjel Ukrajnában nagyhatótávolságú, tengeri indítású, precíziós fegyverekkel az orosz hadsereg - közölte a hétfői hadijelentést ismertetve Igor Konasenkov altábornagy, az orosz hadsereg szóvivője. Szerinte az ukrán hadsereg a nap folyamán a legaktívabb támadási kísérleteket a donyecki régió déli részén és Donyeck város irányában tette. Az ukrán fél vesztesége az elsőként említett frontszakaszon több mint 100 katona, valamint három harckocsi, 10 gyalogsági harcjármű, 14 páncélozott harcjármű, a másodikon pedig több mint 340 katona, valamint egyebek között két páncélozott harcjármű, egy lengyel gyártmányú Krab önjáró tüzérségi löveg, és egy lőszerraktár volt. Szerinte a többi frontszakaszon csaknem kétszáz ukrán katona esett el. A megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök és katonai célpontok között sorolt fel többek között egy Mi-8-as helikoptert, és két tüzérségi lőszerraktárt.
  • Az oroszok által megszállt területek több településéről ukrán tüzérségi csapást jelentettek a helyi hatóságok hétfőn. A donyecki régióban lévő Volnovahában nyolc civil megsérült, többen közülük súlyosan.
  • Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy terrorcselekményeket akadályozott meg Zaporizzsja megyében, amelyek során az ukrán katonai hírszerzés (GUR) a régió katonai és polgári közigazgatásának vezetőit szándékozta megölni. A tájékoztatás szerint egy nőt őrizetbe vettek, és azonosították azt az ukrán titkosszolgálati alkalmazottat, aki együttműködésre hajlandó embereket szervezett be a régióban.
  • Az oroszok az általuk megszállt Herszon megyei területeken nem evakuálták a kahovkai vízerőmű felrobbantása után azokat a helyieket, akiknek nem volt orosz útlevelük, emiatt az egyik településen több mint ötszázan haltak meg - állította hétfői közleményében az ukrán védelmi minisztérium által létrehozott Nemzeti Ellenállási Központ. Herszon megyében, az ukrán ellenőrzésű területen még mindig öt település, benne 843 ház van elárasztva a kahovai vízerőmű felrobbantása következtében, a Dnyeper (Dnyipro) folyó orosz megszállás alatti bal partján pedig 17 település - közölte az ukrán belügyminisztérium hétfőn a Telegramon. 
  • Az ukrán külügyminisztérium ismételten követelte, hogy a magyar fél haladéktalanul engedje be az ukrán konzult az ukrán hadifoglyokhoz, hogy felmérhesse testi-lelki állapotukat, tájékoztassa őket jogaikról, és sürgős konzuli segítséget nyújtson. Budapest fellépése megkérdőjelezi az ukrán állampolgárok Magyarországra szállításának magyar részről deklarált humanitárius indítékát, és az emberi és alapvető szabadságjogok védelméről szóló európai egyezmény megsértésének minősülhet.
  • Ukrajna nem kap hivatalos meghívást a NATO-ba a szövetség júliusi vilniusi csúcstalálkozóján - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Berlinben. Kiemelte: az észak-atlanti szövetség egyelőre arra összpontosít, hogy az orosz támadással szemben védekező "Ukrajnának legyen lehetősége fennmaradni Európában független, demokratikus államként, a NATO-tagságtól függetlenül". Ugyanakkor "a NATO kapui nyitva állnak" a belépni szándékozó országok előtt, és "a tagok száma természetesen emelkedhet" - mondta Jens Stoltenberg.
  • A brit kormány által hétfőn beterjesztett törvénytervezet szerint Nagy-Britannia mindaddig érvényben tarthatja Oroszország ellen elrendelt szankcióit, amíg Moszkva nem fizet jóvátételt Ukrajnának a háborús károkért. A tervezett jogszabály lehetővé teszi azt is, hogy a Nagy-Britanniában zárolt orosz vagyoneszközök tulajdonosai felajánlhassák erre a célra befagyasztott vagyonukat. Készül egy olyan külön törvénytervezet is, amelynek alapján mindazoknak, akik Nagy-Britanniában az orosz jegybank, az orosz pénzügyminisztérium vagy az orosz nemzeti vagyonalap nevében vagy megbízásából vagyoneszközöket tárolnak vagy kezelnek, erről kötelezően értesíteniük kell a brit pénzügyminisztériumot.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG