3p

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

  • Nem talált robbanóanyagot a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a kelet-ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű két reaktorának tetőszerkezetén. Az ENSZ nukleáris felügyelőszervezete egy hónapos várakozás után kapott engedélyt az orosz kézen levő atomerőmű reaktorainak vizsgálatára - írta a szervezet pénteki közleményében. Moszkva és Kijev azzal vádolta meg egymást július 4-én, hogy támadást terveznek indítani az atomerőmű ellen.
  • Az ukrán csapatok ellentámadásuk kezdete óta, vagyis az elmúlt két hónap folyamán több mint 43 ezer embert vesztettek - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. Szerinte ez az adat nem tartalmazza az ukrán és külföldi kórházakba szállított sebesülteket, a "külföldi zsoldosokat", valamint azokat a harcosokat, akik az ukrán hátországban végrehajtott precíziós csapások következtében vesztették életüket. A tárca szerint az orosz erők az ukrán ellentámadás kezdete óta legkevesebb 4900 haditechnikai eszközt semmisítettek meg, köztük 26 repülőgépet, 9 helikoptert, 1831 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 747 tüzérségi löveget és aknavetőt, írta az MTI.
    Ukrán katonák aknavetővel lőnek Donyeck közelében 2023. május 23-án. Fotó: EPA/OLEG PETRASYUK
    Ukrán katonák aknavetővel lőnek Donyeck közelében 2023. május 23-án. Fotó: EPA/OLEG PETRASYUK
  • Ukrajna szerint Oroszország azt tervezi, hogy Wagner-zsoldosnak álcázott katonái és hírszerzői beszivárognak Fehéroroszországba, ahol támadást intéznek egy olajfinomító ellen, a műveletért pedig Kijevet teszik felelőssé a nyilvánosság előtt. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Telegramon pénteken megjelent közleményében azzal vádolta meg Oroszországot, hogy az úgynevezett hamis zászlós műveletet a Fehéroroszország délkeleti részén fekvő Mazir város stratégiai fontosságú olajfinomítója ellen követné el. A közlemény szerint a támadást magukat ukrán diverzánsoknak kiadó orosz katonai erők és hírszerző szolgálatok hajtanák végre.
  • Litvánia 910 fehérorosz és 254 orosz állampolgártól vonja meg az állandó tartózkodási engedélyt, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek - jelentette be pénteken a litván migrációs hivatal. A bejelentés azután történt, hogy a litván kormány kérésére kérdőívet kellett kitöltenie az ország területén élő fehérorosz és orosz állampolgároknak azzal kapcsolatban, hogy mi a véleményük az ukrajnai háborúról és a Krím 2014-ben történt orosz megszállásáról. A hivatal közleménye szerint a döntést a kapott válaszok, valamint egyéb nyilvános és nem nyilvános információk elemzése után hozták meg, adta hírül az MTI.
  • Megsérült egy orosz hadihajó az oroszországi Novorosszijszk haditengerészeti támaszpontnál a pénteki tengeri dróntámadásban, amelyet az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a haditengerészet közösen hajtott végre - jelentette az Ukrainszka Pravda hírportál az Ukrán Biztonsági Szolgálatra (SZBU) hivatkozva. "A támadás következtében az Olenyegorszkij Gornyak nevű, partraszállító hadihajó testén komoly sérülés keletkezett, és jelenleg nem tudja ellátni harci feladatait" - írta a portál.
  • Ősszel igényelhetik az ukrán gabonaimport miatti uniós kompenzációt a gazdák, az agrártárca a célzott felhasználás figyelembevételével határozza meg a Brüsszel által az ukrán gabonaimport okozta piaci nehézségek kezelésére megítélt jelképes összegű, 15,9 millió eurós kompenzáció igénybevételi feltételeit - közölte Nagy István tárcavezető az Agrárminisztérium  pénteki közleménye szerint.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG