2p
Mindössze 21 címre van bejegyezve a 100 millió forintot meghaladó adótarozással rendelkező cégek negyede.

Közel 400 vállalkozásról van szó, azaz a NAV kevesebb, mint két tucat lakásban és kisebb irodában keres legalább 40 milliárd, de valószínűleg ennél is sokkal több kiesett költségvetési bevételt – írja a G7.hu.

Jellemzően azonban hiába. A 21 cím ugyanis többségében lakásokat, vagy kisebb irodákat rejt. Akad köztük olyan, ami alig nagyobb, mint egy pénzváltó, papíron mégis több száz vállalatnak ad otthont.

Az apró helyiségekben, lakásokban azonban természetesen nem működik több száz, esetenként ezer társaság, csak egy, az viszont székhelyszolgáltatással foglalkozik. Ezek a cégek lehetővé teszik, hogy más társaságok - amelyek nem tudnak vagy akarnak saját, esetleg bérelt ingatlanba bejelentkezni - az ő címüket adják meg székhelynek.

A szolgáltatásra láthatóan van igény a piacon, hiszen több tízezer cég él a lehetőséggel. Az ilyen címekre bejegyzett társaságok többnyire olyan vállalkozások, amelyek valóban működnek, csak nincs ingatlanjuk vagy nem akarnak a postájuk kezelésével bajlódni. Ugyanakkor az is elég jól látszik, hogy sok csaló cég próbál meg egy időre a szektor szolgáltatásait kihasználva eltűnni a hatóságok szeme elől.

Ez a magyarázata annak, hogy a százmillió feletti adótartozást felhalmozó cégek között ennyire sokat jelentettek be ugyanarra a helyre. Az említett 21 iroda és lakás nem az összes adócsaló-rejtekhely. Ezek csak azok a címek, amelyeket legalább tíz NAV-listán szereplő vállalat adott meg székhelynek. Ezen kívül még nagyjából 60 olyan cím van, ahol minimum három adótartozót tartanak nyilván, és ezek többségén szintén székhelyszolgáltatók üzemelnek. Mindent összevetve az összes komolyabb adótartozást összehozó vállalkozás nagyjából akár 40 százaléka is ilyen ingatlanban lehet bejegyezve.

Miközben országos szinten az összes vállalkozás kevesebb, mint 0,3 százaléka tartozik 100 millió forintot meghaladó összeggel az adóhatóságnak, addig a 21 említett címre bejelentett vállalkozások közül minden ötvenedik ilyen. Azaz hétszer nagyobb eséllyel tűnik el komoly adóhátralékkal egy vállalat egy székhelyszolgáltatónál, mint úgy általában. Ráadásul több helyen ez az arány ennél is sokkal magasabb, van olyan cím, ahol az 5 százalékot is meghaladja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG