3p
Bár kicsit kevesebben vannak bebörtönözve Európában, mint korábban, azért a helyzet nem ideális.
A kerítés 5 méter magas lesz, kamerákkal és elektromos érzékkelőkkel felszerelve. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Csökkent a bebörtönzöttek száma 2015-ben Európában, a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltsága azonban továbbra is komoly problémát jelent a kontinens számos országában, köztük Magyarországon is - derült ki az Európa Tanács jelentéséből.

A Lausanne-i Egyetem által az ET számára készített éves statisztikai összeállítás szerint 2015-ben nagyjából 1,4 millió ember raboskodott az európai börtönökben, ami 6,8 százalékkal, mintegy 100 ezer fővel kevesebb, mint a korábbi évben volt.

Az adatfelvétel időpontjában Magyarországon 17 773 ember töltötte a szabadságvesztését, miközben a börtönök kapacitása csak 13 736 főre volt elegendő, ami 129,4 százalékos helykihasználást jelent, ez pedig Macedónia és Spanyolország után a harmadik legmagasabbnak számított Európában a jelentés szerint.

Nincs meglepetés

Ami a százezer lakosra jutó bebörtönzöttek számát illeti, az általában a volt Szovjetunió utódállamaiban volt a legmagasabb és Skandináviában a legalacsonyabb. Az Európa Tanács tagállamaiban átlagosan regisztrált 115,7-tel szemben Oroszországban százezer lakosra 439,2 rab jutott, ezt Litvánia, Grúzia és Azerbajdzsán követte, százezer lakosonként 277,7, 274,6, illetve 249,3 rabbal. A skála ellentétes végén Hollandia (53), Finnország (54,8), Dánia (56,1) és Svédország (58,6) található. Magyarországon ez az arány 180,8 volt a korábbi 185-tel szemben.

Javítottunk az eredményünkön

A vizsgált időszakban Macedóniában volt a legnagyobb a túlzsúfoltság 138,2 százalékos kihasználtsággal, ezt Spanyolország (133,1), Magyarország (129,4), Belgium (127), Albánia (119,6) és Franciaország (113,4) követte. 2014-ben még Magyarország állt a lista élén 142 százalékos helykihasználással. A legkedvezőbb arány Andorrában és San Marinóban mutatkozott, ahol a börtönök mintegy kétharmada kihasználatlan volt.

A vizsgált országok közül a legkevesebb tér Magyarországon jutott egy rabra (2,8 négyzetméter), ezt követte Macedónia (2,9), Észtország (3), Moldova (3,4) és Szlovákia (3,5).

Összességében a fogvatartottak 22,6 százaléka volt külföldi állampolgár 2015-ben Európában. A külföldiek legmagasabb arányát, 100 százalékot San Marinóban mutatták ki, a legkevesebb külföldi pedig román börtönökben raboskodott, amelyekben a foglyoknak mindössze egy százaléka nem volt román állampolgár. A női rabok aránya átlagosan 5,4 százalék volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG