2p

Minimális esélyt ad a Tisza kétharmados győzelmének a politológus, a győzelemre is csak kicsit tartja esélyesebbnek Magyar Péteréket.

Török Gábor politológus Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést kedd délelőtt, amelyben azt írja, korábbi tippjeit is

„valamelyest módosítania kell”

az elmúlt hetek történéseinek fényében. Ugyan azt írja, hogy a független közvélemény-kutatások szerint „ a Tisza előnye nagyon jelentős, szinte behozhatatlan”, hozzáteszi, hogy elképzelhető, ezek a kutatók a Fideszt módszertani problémák miatt alulmérik, ráadásul

„a Fidesz háborús félelemre építő kampánya pontosan azon választók között lehet hatásos, akiknek a politikai preferenciája a legnehezebben feltérképezhető. Ezért látom esélyét annak, hogy az állás a valóságban szorosabb annál, mint amit az adatok mutatnak.”

Rámutat arra is, hogy

„a választás végeredményét egy szoros pártlistás verseny esetén az egyéni mandátumok billenthetik el. A körzetek egy részében néhány száz vagy ezer szavazat dönthet: ezeknek az iránya döntő jelentőségű lehet – és ez az országos előrejelzésekből csak korlátozottan kiolvasható.”

Török Gábor leírja, hogy úgy látja, Tisza Párt sikeresen a jeöltállítás, a nagyrendezvények és más potenciális buktatók jelentette kihíváson, ezért a következő négy hétben már nem lát nagy esélyt a kampány dinamikájában beálló jelentős fordulatra.

Összességében pedig mindezek fényében így értékeli az esélyeket:

  • a kétharmadoknak továbbra is kevés esélyét látom
  • a Fidesz-Tisza verseny szerintem továbbra is bizonytalan, nem jelenthető ki, hogy bármelyik sokkal esélyesebb lenne, de az elmúlt időszak eseményei a korábbiakhoz képest egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
  • egy szoros eredmény esetén érdemi esélye van annak is, hogy nem lesz senkinek egyedül többsége
Fidesz kétharmad 1 százalék
Fidesz sima többség 40 százalék
Nincs többség 12 százalék
Tisza sima többség 44 százalék
Tisza kétharmad 3 százalék.
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Három választókerület még nem dőlt el, és néhány szavazaton múlhat a győzelem
Vámosi Ágoston | 2026. április 12. 23:50
Paks, Keszthely és Nyírbátor választókerületében éjjel is számolják a szavazatokat, éjfél után sincs egyértelmű győztes. Pakson és Nyírbátorban a fideszes jelölt vezet, Keszthelyen a tiszás van lépéselőnyben.
Makro / Külgazdaság Utcahosszal nyerte meg a választókerületét is Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:31
A Tisza Párt elnöke a voksok 63 százalékát szerezte meg Budapest 03. számú egyéni választókerületében a majdnem végleges adatok szerint. Steiner Attila (Fidesz-KDNP) mindössze 30 százalékot kapott.
Makro / Külgazdaság Térképen mutatjuk a Tisza Párt választási győzelmét
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:18
Az egyéni választókerületek eredménye rendkívül beszédes képet fest. 
Makro / Külgazdaság Békésben és Csongrád-Csanádban is tarolt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:08
4-4 választókörzetben nyert a fő ellenzéki erő.
Makro / Külgazdaság Veszprém vármegyét teljesen benyelheti a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:59
Nagyon úgy tűnik, hogy mind a 4 egyéni választókerület az ellenzéki párté lesz.
Makro / Külgazdaság Hadházy Ákos távozik a politikából
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:51
Visszatér civil foglalkozásához. 
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:39
A távozó kormányfő ígérte: soha nem adják fel.
Makro / Külgazdaság Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:15
45,71 százalékos feldolgozottságnál.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:08
Komárom-Esztergom vármegye 1. számú választókörzetében is jelentősen vezet a tiszás képviselő, míg a DK-s Vadai Ágnes kevés százalékon áll. 
Makro / Külgazdaság Vitályos Eszter is aggódhat a jelenlegi állás miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
A kormánypártok több neves embere is bajban van Pest vármegyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG