2p
Ez a legfőbb skót bíróság álláspontja. De a londoni felsőbíróság korábban arra jutott, hogy a Brexit-miniszterelnök a hatályos parlamenti törvényeknek megfelelően járt el.
Boris Johnson megtartja első miniszterelnöki beszédét a londoni Downing Street 10. előtt 2019. július 24-én. Illusztráció. (Fotó: Reuters)

Törvénysértőnek minősítette szerdai végzésében a brit parlamenti ülésszak lezárását a polgári peres ügyekben illetékes legfőbb skóciai bíróság.

Az Edinburghban ülésező Court of Session háromtagú fellebbviteli fórumának határozata szerint Boris Johnson miniszterelnök azzal a céllal kezdeményezte az uralkodónál a londoni alsóház ülésszakának berekesztését, hogy akadályozza a brit parlament tevékenységét, így a kezdeményezés jogsértő volt.

Az ülésszak kedd hajnalban ért véget, és az új évad október 14-én, alig két héttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes határideje előtt kezdődik, amikor II. Erzsébet királynő kihirdeti Johnson kormányának új törvényalkotási programját.

A londoni felsőbíróság a múlt pénteken szintén tárgyalt egy keresetet, amelynek benyújtói szerint törvénysértő a brit parlament ülésszakának berekesztése. Ez a bírói fórum azonban azt állapította meg, hogy Johnson a hatályos parlamenti törvényeknek megfelelően járt el, amikor kezdeményezte az uralkodónál a parlamenti ülésszak lezárását és új törvényhozási évad elkezdését.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kétharmad kell az Orbán-rezsim teljes leváltásához?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:10
A jelenlegi alaptörvény 38 sarkalatos törvényt nevesít.
Makro / Külgazdaság Közel a 80 százalékos részvételi arány – megérkeztek a legújabb adatok!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:05
Megérkeztek a fél 7-es adatok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor hatodszor vagy Magyar Péter először? Kövesse velünk az eredményeket!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:00
A Privátbankár esti élő közvetítése a 2026-os országgyűlési választásokról.
Makro / Külgazdaság Egyre nő a Magyar Péterre fogadók száma a Polymarketen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:57
Egyre nagyobb a különbség a Polymarketen, ahol Magyar Péter és Orbán Viktor győzelmére fogadnak.
Makro / Külgazdaság Putyin bejelentkezett: ő teremt majd békét a Közel-Keleten?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:08
A háborúból egyelőre egészen szépen profitáló Oroszország elnöke azt állítja, szívesen közvetítene a felek közt.
Makro / Külgazdaság Szinte hihetetlen: négyből három magyar választópolgár már szavazott
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:54
Most már biztos, hogy a legmeredekebb részvételi jóslatok válnak be.
Makro / Külgazdaság Trump bejelentette: mostantól ő zárja le a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:13
Trump nem tűri, hogy Irán pénzt keressen a Hormuzi-szorosban, ezért azokat a hajókat, amelyek fizetnek Iránnak az áthaladásért, az USA fogja feltartóztatni. Hogy végült tényleg megteszi-e, azt nála sosem lehet tudni.
Makro / Külgazdaság Nem fogytak el a szavazók, megint nagyot léptünk a történelmi rekord felé
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 15:53
Nem csak délelőttre hozták előre a szavazást a választópolgárok – úgy néz ki, tényleg óriási rekord lesz a részvétel.
Makro / Külgazdaság A Fidesznek kedvezhet a magas részvétel?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 14:58
Trump kutatója szerint igen.
Makro / Külgazdaság Megvan, mikortól kezdenek jönni a választási eredmények
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 14:32
A Nemzeti Vélasztási Iroda várhatóan este 8-tól közli az adatokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG