5p
Közel 10 százalékos növekedést tudtunk produkálni az előző év azonos időszakához képest importban és exportban is.

2016. májusban a kivitel volumene 9,7, a behozatalé 9,2 százalékkal, az aktívum 259 millió euróval nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. 2016 első öt hónapjában a külkereskedelmi mérleg többlete 4,2 milliárd euró volt. A Központi Statisztikai Hivatal közlése alapján a kivitel értéke 7,6 milliárd euró (2387 milliárd forint), a behozatalé 6,9 milliárd euró (2157 milliárd forint) volt.

Az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest euróban kifejezve az export értéke 6,3, az import 2,9%-kal nőtt. A külkereskedelmi aktívum 259 millió euróval nőtt, és 730 millió eurót tett ki. (Az egyenleg értéke 25 millió euróval alacsonyabb az első becslésben közölt értéknél.) De nézzük részletesen:

    • A gépek és szállítóeszközök volumene a kivitelben 10,3, a behozatalban 6,6 százalékkal bővült. Az importoldalon a legnagyobb forgalmú villamos gépek behozatalának és kivitelének volumene egyaránt 10% fölötti mértékben nőtt – a közelmúlt kapacitásbővítő beruházásai miatt. Az exportban meghatározó közúti járművek mindkét irányú kereskedelme 10% alatti mértékben bővült. Importban a németen kívül a spanyol reláció erősödött leginkább, exportban a német, az izraeli, illetve az egyesült államokbeli. A híradástechnikai termékek importja hatodával, exportja negyedével bővült új beruházások, növekvő vevői igények folytán. Ezen termékkörnél döntően a Hollandiából feladott termékek behozatala emelkedett, illetve a Németországba irányuló kivitel. Az általános rendeltetésű ipari gépek kivitele 10 százalékot meghaladóan bővült, meghatározóan a légkondicionáló berendezések, továbbá a folyadékszivattyúk forgalomnövekménye következtében. Az irodagépek forgalma mindkét irányban megközelítőleg hatodával nőtt – az automatikus adatfeldolgozó gépek kereskedelmének bővülése folytán.

    • A feldolgozott termékek exportvolumene 11, importvolumene 14 százalékkal nőtt. A műanyag-alapanyagok importvolumene, valamint a műanyag termékek, illetve az illóolaj, illat- és tisztítószerek mindkét irányú kereskedelme ötödével-hatodával bővült. Több mint egyharmaddal nőtt a szerves vegyi termékek, főként a nem denaturált alkohol kivitele, legnagyobb értékben Lengyelországba. A vas és acél importvolumene negyedével, a fémtermékek mindkét irányú forgalma közel hatodával lett több. A szakmai, tudományos ellenőrző műszerek kereskedelme – mindkét irányban – ugyancsak kétszámjegyű mértékben bővült. Ennél a termékkörnél behozatalban a német, kivitelben a francia reláció növekedése volt számottevő. A ruházati cikkek és öltözék-kiegészítők, illetőleg a lábbelik behozatalát továbbra is erőteljes emelkedés jellemzi – az élénkülő kiskereskedelmi forgalommal összhangban.

    • Az energiahordozók importvolumene 6,6 százalékkal nőtt. A kőolaj és kőolajtermékek importvolumene hatodával lett több. A természetes és mesterséges gáz behozatala csaknem 10 százalékkal mérséklődött – a forintárak közel 40 százalékos csökkenése mellett. A kisebb részarányú villamosenergia-behozatal importvolumene 10 százalék körüli mértékben csökkent.

    • Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 8,5, az importé 7,3 százalékkal emelkedett. A cukorimport több mint kétszeresére nőtt, többnyire a kubai nádcukor-behozatal miatt. Az élő állat mindkét irányú kereskedelme közel harmadával nőtt – az élő szarvasmarha forgalomnövekedése következtében. A hús- és húskészítmény behozatala negyedével, kivitele hatodával emelkedett (behozatalban a sertéshús, kivitelben főleg a baromfihús forgalombővülésének eredményeként).

      A gabona- és gabonakészítmény exportja kismértékben, importja közel harmadával visszaesett, mindkét irányban jórészt a kukoricaforgalom csökkenése miatt. A zöldségfélék, gyümölcsök kivitele hatodával nőtt – javarészt a tartósított zöldségexportnak köszönhetően.

    • Az EU tagállamaiba irányuló kivitel volumene 12, az onnan érkező behozatalé 9,1 százalékkal emelkedett. A többlet 242 millió euróval nőtt, és 843 millió eurót tett ki. Az export 81, az import 77 százalékát bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.

    • Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 1,2, a behozatalé 8,9 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi mérleg ebben a viszonylatban 17 millió euróval javult, és 114 millió eurós passzívumot mutat.

    • A kivitel értéke 38,3 milliárd euró (11 950 milliárd forint), a behozatalé 34,1 milliárd euró (10 645 milliárd forint) volt.

Megnevezés

Export

Import

Egyenleg

érték, folyó áron

az előző év azonos időszaka = 100,0%

érték, folyó áron

az előző év azonos időszaka = 100,0%

érték, folyó áron

az előző év azonos időszakában

Milliárd forint

11 950

105,1

10 645

103,4

1 305

1 070

Millió euró

38 256

103,2

34 077

101,5

4 179

3 484

Millió dollár

42 625

103,3

37 965

101,6

4 660

3 882

Az idei teljesítmény, januártól májusig:

    • A kivitel volumene 5,4, a behozatalé 6,3 százalékkal emelkedett.

    • A külkereskedelmi mérleg többlete 695 millió euróval nőtt, és 4,2 milliárd eurót tett ki.

    • A forgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 0,3, a behozatalban 2,7 százalékkal csökkent. A cserearány 2,5 százalékkal javult. A forint az euróhoz viszonyítva 1,9, a dollárhoz képest 2,0 százalékkal értékelődött le.

11 950

105,1

10 645

103,4

1 305

1 070

38 256

103,2

34 077

101,5

4 179

3 484

42 625

103,3

37 965

101,6

4 660

3 882

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
Makro / Külgazdaság 140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
Kollár Dóra | 2025. december 23. 14:44
Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink száma a legfrissebb ausztriai munkavállalási adatok szerint. A téli szezon pedig még csak most kezdődik igazán.  
Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG