2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Már 78-ra emelkedett a halálos áldozatok száma a Japán középső részén fekvő Isikava prefektúrában, amelyet újév napján erős földrengés rázott meg. A mentőcsapatok helyi idő szerint csütörtök délelőtt még több mint 50 ember után kutattak.

A 7,6 erősségű földrengést követő 72 órában volt a legnagyobb esély a túlélők megtalálására, miután ez az időablak lezárul, a szakértők szerint jelentősen romlik a romok alá szorult áldozatok túlélési esélye. Az isikavai hatóságok közlése szerint csütörtök délelőtt még 51 személy szerepelt az eltűntek között.

Kisida Fumio japán kormányfő Tokióban arra szólította fel a mentőcsapatokat, hogy mindent kövessenek el az áldozatok felkutatására. Mint közölte: a japán kormány mintegy 4 milliárd jent (9,6 milliárd forintot) különít el a tartalékalapokból a természeti katasztrófával kapcsolatos kiadásokra, és 4600-ra növelte a mentésben és segélyezésben résztvevő katonák számát.

Vadzsimában és a közelében fekvő Szuzuban a mentési munkálatokat a megrongálódott út- és kommunikációs hálózatok is nehezítik. A japán haditengerészet Vadzsimába érkezett szállítóhajója közben nehézgépeket rakodott ki, hogy azokkal segítsék a romeltakarítást. Isikava prefektúrában csütörtökig mintegy 34 ezer embert helyeztek el az evakuációs központokban. A japán kormány adatai szerint legalább 200 épület dőlt össze vagy rongálódott meg a földrengésben.

Több tízezer embert kellett evakuálni Japánban az újévi földrengés miatt. Fotó: MTI/AP/Komae Hiro
Több tízezer embert kellett evakuálni Japánban az újévi földrengés miatt. Fotó: MTI/AP/Komae Hiro

A hétfőn délután bekövetkezett nagy erejű földrengés központja a Noto-félszigeten, Vadzsimától 30 kilométerre volt. A kikötővárost hétfőn a rengést követően 1,2 méter magas hullámokkal érkező cunami is elérte.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG