3p

A keddi nap legfontosabb eseményei az ukrán frontról.

  • Zelenszkij megerősítette: országának EU-csatlakozási tárgyalásainak előkészítése továbbra is prioritás. Ukrajna a lehető leggyorsabban végre fogja hajtani az Európai Bizottság hét ajánlását, hogy még idén megkezdődhessenek a csatlakozási tárgyalások. 
     
  • Olaf Scholz német kancellár kijelenetette, hogy az Ukrajnának nyújtott uniós támogatást az év végéig fenntartható alapokra szeretné helyezni, hogy Kijevet a csatlakozás után is segítse. 
  • Mintegy ezer civil maradhatott az orosz erők ostromolta Avgyijivkában - közölte kedden Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes az egyik helyi hírtelevízióban. Verescsuk szerint gyerekek már nincsenek a városban. A kormányfő-helyettes nyomatékosan felszólította a városban maradt civileket, hogy meneküljenek biztonságos helyre. A donyecki ipari városnak az ukrajnai orosz hadműveletet megelőzően több mint 30 ezer lakosa volt.

  • Tragikus hirtelenséggel elhunyt Vlagyimir Nyekraszov, a második legnagyobb orosz olajvállalat, a Lukoil igazgatótanácsának elnöke. Nyekraszov 66 éves volt, halálát akut szívelégtelenség okozta. A Lukoil igazgatótanácsának korábbi elnöke, Ravil Maganov 2022 szeptemberében hunyt el, miután kizuhant egy moszkvai kórház ablakából.
     
  • Moldova több mint 20 orosz portált blokkolt az ország ellen folytatott információs háború miatt. 
     
  • Az ukrán GDP idén több mint 4 százalékkal, jövőre pedig legalább 5 százalékkal nőhet - mondta Denisz Smihal miniszterelnök egy berlini üzleti fórumon. 
     
  • Ukrajna európai uniós tagsága összhangban van Magyarország stratégiai érdekeivel, de Budapest igyekszik a tárgyalási folyamatból a lehető legtöbb hasznot kisajtolni – jelentette ki hétfőn az ukrán külügyminiszter.
     
  • A Kreml kedden elutasította a Vlagyimir Putyin egészségével kapcsolatos találgatásokat, mondván az orosz elnök fitt és egészséges.

Putyin nem használ hasonmásokat? Fotó: Kreml
Putyin nem használ hasonmásokat? Fotó: Kreml

  • Egy orosz Telegram-csatorna hétfőn meg nem erősített információkra hivatkozva azt állította, hogy Putyin vasárnap este súlyos rosszulléttel küzdött, és ezt az értesülést több nyugati lap is átvette. Dmitrij Peszkov szóvivő tagadta ezt és egy újságírókkal folytatott telefonbeszélgetés során „abszurd álhírnek” nevezte azt is, hogy Putyin hasonmásokat használna.
     
  • Oroszország hétfőn több mint 150 csapást mért Zaporizzsja régióra – jelentette be a régió kormányzója. „Az oroszok 152 csapást mértek a zaporizzsjai régió 22 lakott területére”.
     
  • Az ukrán erők súlyos veszteségeket szenvedtek, miközben megpróbálták elfoglalni a Dnyeper folyó bal partján fekvő hídfőket – írta a Ria orosz hírportál.
     
  • Volodimir Zelenszkij szerint az Oroszország katonai támadása ellen védekező Ukrajna számára csak az ország területének teljes felszabadítása fogadható el, ehhez kéri a nemzetközi közösség további támogatását. "Csak területünk teljes felszabadítását tudjuk elfogadni" - jelentette ki az ukrán elnök kedden a Krími Platform prágai parlamenti csúcstalálkozójához intézett videóüzenetében. "Bármennyire súlyosnak és kilátástalannak tűnnek is a körülmények, a nemzet jövőjét minden helyzetben meg kell védenünk. Minél több ország támogat minket, annál hamarabb tudjuk visszaverni az orosz agressziót" - hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
  • Ukrajna közös védelmi vállalatot hozott létre a német Rheinmetall AG fegyvergyártóval, hogy szervizelje és javítsa a Kijevnek küldött nyugati fegyverket. 
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG