2p
Észak-Koreába utazik július 5-én Mike Pompeo, az amerikai diplomácia vezetője - közölte a Fehér Ház szóvivője sajtótájékoztatóján.
Mike Pompeo (MTI/EPA/Michael Reynolds)

Sarah Huckabee Sanders elmondta, hogy Mike Pompeo a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről szóló munka végett utazik Phenjanba, ahol Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel és csapatával találkozik.

Arra az újságírói kérdésre, amely azt firtatta, hogy Donald Trump elnök továbbra is bízik-e az észak-koreai vezetőben, Sarah Huckabee Sanders azt válaszolta: a tárgyalások Észak-Koreával változatlanul folynak, ennek részleteiről azonban nem kíván nyilatkozni.

Nem tudni, hogy bízik-e még Kim Dzsongunban Trump?

Kérdésével az újságíró arra utalt, hogy az utóbbi napokban több amerikai médium is beszámolt olyan hírszerzési jelentésekről, melyek szerint Phenjan korántsem hagyott fel atomfegyver-programjával, ahelyett annak leplezésén ügyködik.

A sajtótájékoztató után nem sokkal az amerikai külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy Pompeo július 5-től július 7-ig tárgyal Phenjanban, a tárca megfogalmazása szerint azért, hogy folytassa az egyeztetéseket és valóra váltsa a Trump elnök és Kim vezető között a júniusi szingapúri csúcsértekezleten elért eredményeket.

A külügyminisztérium tudatta azt is, hogy július 7-től Mike Pompeo két napot Tokióban tartózkodik. A tárcavezető japán és dél-koreai tisztségviselőkkel egyeztet Észak-Korea atomfegyver-mentesítéséről és más, regionális és kétoldalú kérdésekről.     Pompeo Tokióból még - a július 11-12-i brüsszeli NATO-csúcs előtt - Vietnamba és az Egyesült Arab Emírségekbe is ellátogat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG