2p
Az amerikai elnök feloszlatta az őt kritizálókból álló testületeket.

Donald Trump feloszlatott két tanácsadói testületet is,  ahonnan egymás után távoztak a gazdasági vezetők, helytelenítve az elnöknek a Charlottesville-i erőszakra adott ellentmondásos nyilatkozatait.

Az elnök az Amerikai Ipari Tanács és a Stratégiai és Politikai Fórum tanácsadó testületek feloszlatását jelentette be. Twitter-bejegyzésében azzal indokolta döntését, hogy inkább beszünteti a testületek munkáját, sem mint a gazdasági szakemberek nagy nyomásgyakorlásnak legyenek kitéve.

Mentette a menthetőt

A New York Times értesülései szerint az elnöki döntés  azt követően született meg, hogy a Blackstone-csoport vezérigazgatója, Stephen Schwarzman - aki egyébként Trump személyes barátja - telekonferenciát szervezett a Stratégiai és Politikai Fórum elnöki tanácsadó testület tagjai számára. A téma az volt: hogyan reagáljanak az elnöknek a Charlottesville-i események után tett nyilatkozataira.

A megbeszélésről kiszivárgott információk szerint a mintegy egytucatnyi gazdasági vezetővel folytatott egyeztetések után az a döntés született, hogy a tagok testületileg kivonulnak a tanácsadó szervezetből. Ebben a tanácsadói bizottságban a többi között az IBM, a clevelandi Klina, vagy egy bostoni pénzügyi cég vezetői vettek részt.

Mielőtt azonban Donald Trump nyilvánosságra hozta döntését, a másik elnöki tanácsadó testületből, az Ipari Tanácsból is újabb két tag jelentette be kilépését. Valamennyi kilépő az elnöknek a charlottesville-i erőszakra adott ellentmondásos válaszaira hivatkozott távozása okaként.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
Makro / Külgazdaság Megreccsent a román gazdaság egyik fontos pillére
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:19
Csökken a termelés, de még így is hatodik helyen vannak az unióban.
Makro / Külgazdaság A világ szenved, Kína nevet – de miért nem hiányzik nekik az olaj?
Litván Dániel | 2026. április 9. 05:41
Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?
Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG