4p
Szomorú esemény lett az ENSZ közgyűlése az amerikai elnök máshol már megszokott, de ezen a helyen mégiscsak ijesztő szavai okán. A közönség először nevetett is a hajmeresztő állításokon, utána viszont mélységesen elszomorodott. Demokratikus ország vezetője így még nem beszélt a bő 70 éves intézményben.
Donald Trump amerikai elnök a tömegpusztító fegyverekkel foglalkozó magas szintű ENSZ biztonsági tanácsi ülésen elnököl az ENSZ-közgyűlés 73. ülésszaka alatt a világszervezet New York-i székházában 2018. szeptember 26-án. (MTI/AP/Evan Vucci)

Donald Trump hangneme, meglepő fordulatai, váratlan kirohanásai, szövetségeseinek megalázása, ellenséggé tétele és fordítva: az ellenség keblére ölelése mind megszokott lett a Twitteren és egyéb fórumokon. Az ENSZ-ben azonban, ahol az országok összessége képviselteti magát, hogy az egész világot érintő közös ügyeket megpróbálják megbeszélni, mégiscsak ijesztően hangzott mindez.

Castro és Kadhafi után szabadon

Az ENSZ közgyűlésén eddig csak diktátorok és különc politikusok adtak elő tirádákat, másokat szidalmazva és önmagukat magasztalva. Az egyik legemlékezetesebb Fidel Castro, Kuba új vezetője volt 1960-ban, aki négy és órás beszédében osztotta ki Amerikát és az épp versengő elnökjelölteket, Kennedyt és Nixont. Ennél is emlékezetesebb a szovjet vezető, Hruscsov esete, aki a cipőjével kezdte ütni az asztalt, hogy belefojtsa a szót a szovjet imperializmust szidalmazó Fülöp-szigeteki delegáltba.

Jasszer Arafat palesztin vezető értelemszerűen a cionizmust szidalmazta, de Reagan amerikai elnök is megkapta tőle a magáét: nehogy azt higgye, hogy ő Rambo. A nicaraguai Daniel Ortega is Amerikát szidta, Hugo Chavez, Venezuela kommunista vezetője Bush elnököt hasonlította a sátánhoz. Az iráni Mahmud Ahmedinezsád is szidta ellenségeit, végül a pontot a líbiai szörnyeteg, Moamer Kadhafi tett fel az i-re, aki az ENSZ Biztonsági Tanácsát az al-Kaidához hasonlította (saját népe két évvel később az Arab Tavasz során felkoncolta).

Szerény öntömjénezés

Fentiektől azonban senki nem is várt mást, tulajdonképpen a világ toleranciáját mutaja, hogy beengedte és meghallgatta őket. Most azonban az amerikai elnök váltott lényegében erre a stílusra, és ez nagyon ijesztő volt. Trump először is elkezdte dicsérni magát, miszerint elnöksége alatt többet ért el, mint korábban bármely elődje. Ez nevetést váltott ki a közönség soraiban, mert még akkor is értelmetlen dicsekvésnek hangzana, ha igaz lenne, de a hallgatóság úgy gondolja, hogy eddig az elnök sokkal többet ártott a nemzetközi diplomáciában, mint bármely elődje.

Váltakozó barátok és ellenségek

Ezek után azzal folytatta, hogy Amerika ügyeibe nem szól bele senki, az országot az amerikaiak kormányozzák, mintegy átvéve a korábban említett egykori felszólalók mondanivalóját, ami kissé vicces, miután országa az első számú szuperhatalom, ugyan ki nyomná el? Ezt követően rátért többiekre, barátokra és ellenségekre, akik ráadásul ráadásul nem is ugyanazok, mint korábban.

Kim Dzsongunt most dicsérte, miközben tavaly még ugyanitt kis rakétaembernek titulálva szidalmazta, a tavalyi barát Kínát kereskedelmi gyakorlata miatt ostorozta, és persze megkapta a magáét Irán, melynek vezetője, Rouhani meglehetősen visszafogottan reagált, és azt mondta, hogy nem szeretne háborút, fenyegetéseket, szankciókat, csak a szerződések betartását, emlékeztetve a 2015-ben Amerika által is aláírt atomalkuról, melyből Trump egyoldalúan visszavonult.

Macron leoltotta, de csak finoman

Trump után a francia elnök következett, aki válaszolt az amerikai elnöknek: a protekcionizmus és az izolacionizmus csak feszültséget okoz, ezek a múltban, a történelem során sosem váltak be. Ha a nacionalizmus győzedelmeskedik, a nemzetek nem védik meg az alapvető közös elveket, az háborúkhoz vezet. Nem engedhetjük, hogy visszatérjen a történelemben az egyoldalú, önkényes döntések időszaka a többoldalú megoldásokkal szemben, utalva ezzel az Iránnal kötött szerződés ügyére, a párizsi klímaegyezményre és a Trump által indított kereskedelmi háborúkra egyaránt.

Kampány, vagy komolyan gondolja?

Nem tudni, hogy Trump a közelgő képviselőházi választásra szóló kampánynak tekintette-e beszédét, és így az erre vevő nem kis számú szavazót akarta megszólítani, nem törődve azzal, hogy közben az egész világ a teremben ül, vagy tényleg úgy gondolta, hogy semmi rossz nincs abban, amit mond. Utóbbira utal megjegyzése, miszerint nem egészen erre a reakcióra (nevetésre) számított.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG