|
| Donald Trump amerikai elnök a tömegpusztító fegyverekkel foglalkozó magas szintű ENSZ biztonsági tanácsi ülésen elnököl az ENSZ-közgyűlés 73. ülésszaka alatt a világszervezet New York-i székházában 2018. szeptember 26-án. (MTI/AP/Evan Vucci) |
Donald Trump hangneme, meglepő fordulatai, váratlan kirohanásai, szövetségeseinek megalázása, ellenséggé tétele és fordítva: az ellenség keblére ölelése mind megszokott lett a Twitteren és egyéb fórumokon. Az ENSZ-ben azonban, ahol az országok összessége képviselteti magát, hogy az egész világot érintő közös ügyeket megpróbálják megbeszélni, mégiscsak ijesztően hangzott mindez.
Castro és Kadhafi után szabadon
Az ENSZ közgyűlésén eddig csak diktátorok és különc politikusok adtak elő tirádákat, másokat szidalmazva és önmagukat magasztalva. Az egyik legemlékezetesebb Fidel Castro, Kuba új vezetője volt 1960-ban, aki négy és órás beszédében osztotta ki Amerikát és az épp versengő elnökjelölteket, Kennedyt és Nixont. Ennél is emlékezetesebb a szovjet vezető, Hruscsov esete, aki a cipőjével kezdte ütni az asztalt, hogy belefojtsa a szót a szovjet imperializmust szidalmazó Fülöp-szigeteki delegáltba.
Jasszer Arafat palesztin vezető értelemszerűen a cionizmust szidalmazta, de Reagan amerikai elnök is megkapta tőle a magáét: nehogy azt higgye, hogy ő Rambo. A nicaraguai Daniel Ortega is Amerikát szidta, Hugo Chavez, Venezuela kommunista vezetője Bush elnököt hasonlította a sátánhoz. Az iráni Mahmud Ahmedinezsád is szidta ellenségeit, végül a pontot a líbiai szörnyeteg, Moamer Kadhafi tett fel az i-re, aki az ENSZ Biztonsági Tanácsát az al-Kaidához hasonlította (saját népe két évvel később az Arab Tavasz során felkoncolta).
Szerény öntömjénezés
Fentiektől azonban senki nem is várt mást, tulajdonképpen a világ toleranciáját mutaja, hogy beengedte és meghallgatta őket. Most azonban az amerikai elnök váltott lényegében erre a stílusra, és ez nagyon ijesztő volt. Trump először is elkezdte dicsérni magát, miszerint elnöksége alatt többet ért el, mint korábban bármely elődje. Ez nevetést váltott ki a közönség soraiban, mert még akkor is értelmetlen dicsekvésnek hangzana, ha igaz lenne, de a hallgatóság úgy gondolja, hogy eddig az elnök sokkal többet ártott a nemzetközi diplomáciában, mint bármely elődje.
Váltakozó barátok és ellenségek
Ezek után azzal folytatta, hogy Amerika ügyeibe nem szól bele senki, az országot az amerikaiak kormányozzák, mintegy átvéve a korábban említett egykori felszólalók mondanivalóját, ami kissé vicces, miután országa az első számú szuperhatalom, ugyan ki nyomná el? Ezt követően rátért többiekre, barátokra és ellenségekre, akik ráadásul ráadásul nem is ugyanazok, mint korábban.
Kim Dzsongunt most dicsérte, miközben tavaly még ugyanitt kis rakétaembernek titulálva szidalmazta, a tavalyi barát Kínát kereskedelmi gyakorlata miatt ostorozta, és persze megkapta a magáét Irán, melynek vezetője, Rouhani meglehetősen visszafogottan reagált, és azt mondta, hogy nem szeretne háborút, fenyegetéseket, szankciókat, csak a szerződések betartását, emlékeztetve a 2015-ben Amerika által is aláírt atomalkuról, melyből Trump egyoldalúan visszavonult.
Macron leoltotta, de csak finoman
Trump után a francia elnök következett, aki válaszolt az amerikai elnöknek: a protekcionizmus és az izolacionizmus csak feszültséget okoz, ezek a múltban, a történelem során sosem váltak be. Ha a nacionalizmus győzedelmeskedik, a nemzetek nem védik meg az alapvető közös elveket, az háborúkhoz vezet. Nem engedhetjük, hogy visszatérjen a történelemben az egyoldalú, önkényes döntések időszaka a többoldalú megoldásokkal szemben, utalva ezzel az Iránnal kötött szerződés ügyére, a párizsi klímaegyezményre és a Trump által indított kereskedelmi háborúkra egyaránt.
Kampány, vagy komolyan gondolja?
Nem tudni, hogy Trump a közelgő képviselőházi választásra szóló kampánynak tekintette-e beszédét, és így az erre vevő nem kis számú szavazót akarta megszólítani, nem törődve azzal, hogy közben az egész világ a teremben ül, vagy tényleg úgy gondolta, hogy semmi rossz nincs abban, amit mond. Utóbbira utal megjegyzése, miszerint nem egészen erre a reakcióra (nevetésre) számított.
A közvélemény-kutató a Tisza kétharmados győzelmét jelzi előre. 
