2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az USA-Észak-Korea csúcs az amerikai elnök elmondása szerint azért ért idő előtt, megállapodás nélkül véget, mert Kim Dzsong Un nem azokat a nukleáris helyszíneket akarta leszerelni, mint amiket ő szeretett volna, cserébe viszont az országa elleni szankciók megszüntetését kérte. Azért nincs harag, tette hozzá Trump.
Kim Dzsong Un és Donald Trump Hanoiban. (Fotó: Reuters)

Donald Trump amerikai elnök Hanoiban csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy aznap befejeződött találkozójukon nem jutott megállapodásra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel sem a nukleáris leszerelésről, sem a Phenjan elleni szankciók kérdéséről. Kijelentette: Kim a büntetőintézkedések feloldását kérte, de ő ezt elutasította.

Trump hozzátette, Kim biztosította arról, hogy tartózkodnak az atom- és rakétakísérletektől. Az észak-koreai vezető késznek mutatkozott országa egyes nukleáris helyszíneinek feladására, de nem azokéra, amelyeket az amerikaiak akartak. Ezért cserébe pedig az Egyesült Államok nem kívánta feloldani az Észak-Korea ellen meghozott összes büntetőintézkedést, márpedig Phenjan ezt gondolta - fejtette ki.

Éppen ezért Trump - mint elmondta - úgy vélte, jobb felállni a tárgyalóasztaltól megállapodás nélkül, "nem lett volna jó aláírni egy dokumentumot". Hangoztatta, nagyon szeretné feloldani a szankciókat, mert szeretné, hogy Észak-Korea a felemelkedés útjára lépjen. Phenjannak azonban szerinte ehhez több dologról le kellene mondania.

Trump arról is beszélt, hogy a csúcstalálkozó nem volt minden előrelépés nélküli, hiszen Kim ígéretet tett arra, hogy folytatják az atom- és rakétakísérletek felfüggesztését. Az amerikai elnök megismételte, hogy a találkozó jó hangulatú volt, és hangoztatta, hogy "nagyon erős a viszonya" Kimmel.

Szólt arról is, hogy nem kötelezte el magát egy harmadik amerikai-észak-koreai csúcsértekezlet mellett. Mint mondta, előbb "lássuk meg, hogy mi történik". Hangoztatta, következő találkozójukat akár "hamarosan is meg lehet tartani, de lehet, hogy sokáig nem lesz".

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Hanoi sajtóértekezletén azt mondta, hogy szerette volna, ha a felek messzebbre jutnak a tárgyalásokon, de Kim nem volt kész erre. A jongbjoni atomreaktor leszerelése nem elegendő az észak-koreai rakéta- és nukleáris program megszüntetéséhez - fejtette ki az amerikai külügyminiszter.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG