2p
Kereskedelmi képviseletet nyitunk Tunéziában, amely most éli az egyik legnagyobb válságát a terrorizmus miatt.

Új kereskedelmi képviselet megnyitásáról kötött megállapodást Magyar Levente Tunéziában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken Tuniszból telefonon az MTI-t tájékoztatta arról, hogy a képviselet hónapokon belül megkezdi működését és segíteni fogja a magyar vállalatok sikeres partneri kapcsolatainak kiépítését.

Segít az Eximbank

Az államtitkár a magyar-tunézai gazdasági vegyesbizottság ülését követően a testület magyar társelnökeként beszámolt arról, hogy a képviselet megnyitását az Eximbank jelentős, több 10 millió eurós hitelkeretéből finanszírozzák.

A tárgyalások középpontjában a kereskedelmi kérdések mellett felsőoktatási, mezőgazdasági témák álltak. Magyar Levente elmondta: előkészítési szakaszban van mintegy fél tucat mezőgazdasági projekt, ezek között a legfontosabb a kutatás-fejlesztési együttműködés, amelynek a finanszírozását a két miniszterelnök májusi, budapesti találkozójáig dolgozzák ki.

Jöhet a közvetlen járat

A Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramot legalább ötven százalékkal kibővítik, jelenleg száz tunéziai hallgató vesz részt benne. A programot kiterjesztik a doktori képzésekre is. A tervek között szerepel egy egyetemközi kutatás-fejlesztési együttműködés is - jelezte. Kiemelte: évek óta dolgoznak a két főváros közötti közvetlen légi összeköttetés létrehozásán, ez a mostani találkozón is napirenden volt. A járatindítás megvalósítására a két miniszterelnök májusi találkozójáig dolgozzák ki az ütemtervet.

Tunéziában hét jelentős magyar cég és mintegy 30 tunéziai vállalkozás részvételével üzleti fórumot tartottak, ahol együttműködési lehetőségekről egyeztettek. Megállapodtak abban is, hogy a miniszterelnöki találkozót követően Magyarországon rendezik a következő, ennél várhatóan jelentősebb üzleti fórumot. Szavai szerint, bár Tunézia jelenleg kihívásokkal teli időszakot él át, a magyar kormány nem változtatott az ország biztonsági besorolásán, ami politikai gesztus. Az ország turizmusának csaknem 80 százalékát elvesztette az elmúlt egy évben a biztonsági helyzet romlása miatt - mondta.

Magyar Levente a két ország közötti baráti viszony további kifejezésének tekinti, hogy a Magyar Utazási Irodák Szövetsége az idei közgyűlését Tunéziában fogja tartani.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG