4p
A Velencei Bizottság pénteken ismertetett jelentését a szejm elé terjeszti a lengyel kormány, hogy az összes parlamenti párt közös, kompromisszumos álláspontot dolgozzon ki a fennálló alkotmánybírósági válság ügyében - közölte sajtóértekezletén Rafal Bochenek lengyel kormányszóvivő. A fő ellenzéki erő, a Polgári Platform utcai tüntetésekre és az Európai Parlament által elfogadandó határozat elkészítésére szólított fel.

Bochenek azután ismertette a lengyel kormány álláspontját, hogy az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete, a Velencei Bizottság pénteken megállapította: az alkotmánybíróságot korlátozó lengyel jogszabály-változások alááshatják a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot, és a taláros testület döntéseinek végrehajtására szólította fel a varsói kormányt.

A kormányszóvivő a Velencei Bizottság elnökének, Gianni Buquicchiónak pénteki nyilatkozatára utalt, mely szerint a bizottsági jelentés "világosan megállapítja, hogy a fennálló lengyel alkotmánybírósági válságért az előző és a jelenlegi kormány egyaránt felelős," ezért fontos, "hogy az összes politikai erő együtt keresse a helyzet konstruktív megoldását". Ezért - mondta Bochenek - az előző kormány idején keletkezett patthelyzetet "a parlamenti képviselők közös munkája révén kell megoldani".

Buquicchio nyilatkozata arra vonatkozott, hogy a tavaly októberi parlamenti választások előtt a leköszönő, a Polgári Platform (PO) vezette kormány öt új alkotmánybíró megválasztásával megváltoztatta az alkotmánybíróság összetételét úgy, hogy a 15 tagú testület összes tagja PO-jelölt legyen. A Jog és Igazságosság (PiS) új kormánya érvénytelenítette a PO bírójelöltjeinek megválasztását és öt saját új bírót választott meg. Az alkotmánybíróság szerint a PO és a PiS többségű szejm döntése is legalább részben alkotmányellenes volt, ám az államfő mind az öt megválasztott bírót beiktatta, de a taláros testület csak kettejük beiktatását ismerte el, a többiek nem vesznek részt a tárgyalásokon.

Bochenek a sajtóértekezleten azt is bejelentette: a kormány - a Velencei Bizottság véleménye ellenére - nem hirdeti ki a hivatalos közlönyben, s így nem lépteti hatályba a PiS decemberi alkotmánybírósági törvénymódosítását megsemmisítő szerdai alkotmánybírósági ítéletet. A kormányszóvivő által említett jogszabály kulcseleme, hogy nagy súlyú ügyekben a 15 tagú testület legalább 13 bíró jelenlétében és kétharmados többséggel hozhat csak érvényes határozatokat. Eddig az ilyen esetekben elegendő volt 9 bíró jelenléte, és egyszerű többséggel dönthettek. A kormány a szerinte hiányos összetétel miatt eleve törvényellenesnek nyilvánította a bírói testületnek a törvénymódosítással foglalkozó tárgyalását.

Bochenek sajtóértekezletét kommentálva, az ellenzéki Nowoczesna (Modern) képviselői rámutattak: a Velencei Bizottság úgy találta, hogy a kormánynak ki kell hirdetnie az alkotmánybíróság szerdai döntését. A vitatott törvénymódosítást "nem az egész szejm, hanem a PiS fogadta el" - értékelték - így a Velencei Bizottság véleményének szejmbeli megvitatása nem jelent megoldást. "Az ellenzék számára ezért nincs más kiút, csak az utcai tüntetések" - szögezték le a Modern képviselői.

Az utcai tüntetéseken való részvételre buzdított a PO elnöke, Grzegorz Schetyna is, aki emellett kilátásba helyezte: pártja, "hangsúlyozva, hogy Lengyelország része az európai közösségnek", a lengyelországi fejleményekről az Európai Uniót fogja tájékoztatni. "Úgy érezzük magunkat Brüsszelben, mintha otthon volnánk, ez a mi otthonunk is, és ott fogunk minderről beszámolni" - jelentette ki. Elmondta: szeretné, hogy az Európai Parlament egy Lengyelországról szóló határozatot fogadjon el. "Tudnunk kell, hogy Európa nem helyesli a törvény- és alkotmányellenes lengyel lépéseket,  mindazt, amit a PiS-kormány az utóbbi fél év alatt művelt" - mondta el Schetyna.

Schetyna már pénteken, a 2014-es ukrajnai fordulatra utalva,  bejelentette: amennyiben az alkotmánybíróság helyzete nem oldódik meg, "a konfliktus utcára terelődik, és az összes aktivitást utcára kihelyezve, egy varsói Majdanról beszélhetünk majd". A Modern, a PO valamint más ellenzéki tömörülések kezdeményezésére szombat délben tüntetés kezdődött az alkotmánybíróság varsói épülete előtt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG