2p

Orbán Viktor elfogadta Varga Judit lemondását, s már meg is van az új igazságügyminiszter személye.

Orbán Viktor miniszterelnök tudomásul vette Varga Judit igazságügyi miniszter lemondási szándékát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A kormányfő az igazságügyi miniszteri tisztségre Tuzson Bencét, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkárát jelöli.

A Magyar Nemzet kedden írta meg azt az értesülését, hogy Varga Judit lesz a Fidesz listavezetője a 202-es EP-választáson, majd szerdán interjút is közölt az igazságügyi miniszterrel, amelyben a tárcát 2019 óta irányító politikus jelezte: július 31-én távozik posztjáról. 

Tuzson Bence az utód. Fotó: MTI
Tuzson Bence az utód. Fotó: MTI

A listavezetői pozícióról szóló hírt Varga Judit nem erősítette meg, de jelezte, a választás után az Európai Parlamentben szeretné a magyar emberek érdekeit képviselni, s addig is aktívan bekapcsolódik a kampányba, és azért mond le posztjáról, hogy ezt teljes erőbedobással megtehesse és aktívan kampányolhasson.

Tuzson Bence 51 éves, jogász. Politikai pályáját 1989-ben kezdte az MDF I. és XII. kerületi szervezetének tagjaként, választmányi és elnökségi tisztséget is betöltött. 1996-tól az MDNP tagja, I. és XII. kerületi alelnöke, a Fidelitas tagja. 1998-tól 2006-ig a XII. kerületi önkormányzat fideszes képviselőjeként tevékenykedett. 2013-tól a Fidesz Pest Megye 5. választókerületének elnöke, 2014-től a térség országgyűlési képviselője.

2014-től a Fidesz-frakció szóvivőjének jelölték, egy évvel később a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkárává nevezték ki. 2018-től a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, 2020. január 3-tól pedig a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára.

Tárgyalási szintű angol és német nyelvtudással rendelkezik. Házas, öt gyermek édesapja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG