2p
A külügyminiszter szerint az elkövetkező idő a kapcsolatépítésről szól.
María Ángela Holguín Cuéllar kolumbiai külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélget a III. Latin-Amerika Fórum megnyitója előtt a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2017. november 15-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az új világrendben Latin- Amerika egyre jobban teljesít, és ha egy olyan nyitott gazdaságú ország, mint Magyarország szintén jól akar teljesíteni, hatékony és jó kapcsolatokat kell kiépítenie - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A külügyminiszter szerint helyes döntés volt összpontosítani a kapcsolatépítésre a világ gyorsan fejlődő térségeivel, ezért hirdették meg a déli nyitás politikáját is, amely sok sikert hozott. Négy új külképviseletet nyitottak Latin-Amerikában, és már 40 tiszteletbeli konzul tevékenykedik a térségben - közölte. A déli nyitás keretében az idei év első nyolc hónapjában 49 százalékkal nőtt az export Latin-Amerika felé, vagyis van értelme a latin-amerikai kapcsolatokra fókuszálni – jelezte Szijjártó. Hozzátette: a magyar cégek elsősorban az informatika, a vízgazdálkodás és a gyógyszeripar területén érnek el egyre jobb eredményeket Latin-Amerikában.

A III. Latin-Amerika Fórum megnyitóján a tárcavezető hangsúlyozta: az új világrendben az elkövetkező idő a szövetségkötésről szól, ezért Magyarország az együttműködést Latin-Amerikával mindig komolyan veszi, és a kölcsönös tisztelet, a kölcsönös előnyök elérésére alapozza a kapcsolatépítést.

María Ángela Holguín Cuéllar kolumbiai külügyminiszter üdvözölte, hogy Magyarország partnerként tekint a latin-amerikai országokra, és azt mondta, a térségben szívesen fogadják a befektetőket. Hozzátette: Kolumbiának sajátos a helyzete Latin-Amerikában, és sokat dolgoznak azért, hogy készen álljon az ország az infrastrukturális, innovációs és mezőgazdasági beruházások befogadására. Ma már semmi sem fenyegeti a befektetések biztonságát az országban - jelentette ki.

Szijjártó szerint ömlik a német pénz az országba

A külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter szerint a magyarországi német vállalatok ilyen nagy arányban még soha nem tervezték beruházásaik növelését, valamint újabb magyar emberek felvételét. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG