2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egy ázsiai ország nyitotta újra nagykövetségét.

Laosz újranyitotta magyarországi nagykövetségét, ami jelzi, hogy mindkét fél készen áll az egyébként is baráti és megbízható kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a képviselet megnyitóján hangsúlyozta, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulóját, és az együttműködés mindig a kölcsönös tiszteleten alapult, "soha nem egymás kioktatásáról vagy arról szólt, hogy megpróbáljuk megmondani a másiknak, hogyan kellene élnie".

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

"Annak, hogy a nemzetközi politikai helyzet ma ennyire bonyolult és kihívásokkal teli, az egyik oka épp az, hogy a szereplők túl sok időt töltöttek egymás leckéztetésével ahelyett, hogy inkább tisztelnék és megpróbálnák megérteni egymást" - vélekedett. Majd hozzátette: ez alól a magyar-laoszi kapcsolat kivételt képez, s a jelenlegi nehéz körülmények még inkább felértékelik az ehhez hasonló, kiszámítható partnerségek fontosságát.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az utóbbi hat év volt a kétoldalú viszony legsikeresebb időszaka, rekordot döntött a kereskedelmi forgalom és a magyar felsőoktatásba jelentkező laoszi diákok száma, valamint magyar vállalatok 80 milliárd forint értékben beruházásokat hajtanak végre a délkelet-ázsiai országban.

A barátság jeleként tekintünk a nagykövetség megnyitására, annak jeleként, hogy mindkét fél kész a kapcsolatok továbbfejlesztésére - közölte.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Óriási változás: már 2027-től nem importálhatnánk olajat és földgázt Oroszországtól?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 18:03
Ezt célozza az Európai Parlament két szakbizottságának új javaslata.
Makro / Külgazdaság Töredékét keresték csak meg az eurót használó államok a várt összegnek
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:22
Egy évvel ezelőtt még sokkal nagyobb volt a külkereskedelmi többlet, most pedig a sokszorosára számítottak az elemzők.
Makro / Külgazdaság Hiába a tüntetések, átment a 13 órás munkanap Görögországban
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 13:41
Évente legfeljebb 37 napon túlóráztathatják ezután a görög munkavállalókat.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, még olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 12:22
Évek óta nem volt ilyen alacsony az ár.
Makro / Külgazdaság Ez az aprócska megrendelés a feje tetejére állíthatja a légi közlekedést
Litván Dániel | 2025. október 16. 10:16
A nagy amerikai légitársaságoknak, de még a Boeingnek és az Airbusnak is van oka aggódni, mert egy kis fapados légitársaság berendelt néhány új repülőgépet.
Makro / Külgazdaság MNB-botrány: hűtlen kezelés és csalás miatt tettek feljelentést
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 07:19
A jegybankot jelentős vagyoni hátrány érhette.
Makro / Külgazdaság Bejelentést tett Szijjártó Péter Moszkvában
Privátbankár.hu | 2025. október 15. 14:46
Jövő februárig sor kerül az első beton öntésére a paksi bővítés keretében, ami egy fontos mérföldkő, ugyanis innentől kezdve a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség sztenderdjei szerint is építés alatt álló atomerőműnek fog minősülni a projekt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában.
Makro / Külgazdaság Meglepő bejelentést tett Oroszország a gázszállításokról
Privátbankár.hu | 2025. október 15. 13:21
Miközben az EU azon munkálkodik, hogy minél előbb leváljon az orosz gázról, Moszkva szívesen növelné a gázszállításokat a kontinensre.         
Makro / Külgazdaság Újabb 80 milliárdtól szeretne gyorsan megszabadulni a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. október 15. 12:41
70 a kicsiknek, 10 a nagyoknak, jelentette be az államtitkár.
Makro / Külgazdaság Úgy tűnik, nagyon betalált a kormány legújabb ötlete
Privátbankár.hu | 2025. október 15. 12:14
A Nemzetgazdasági Minisztériumnál sem számítottak ekkora érdeklődésre az új hitellel kapcsolatban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG