2p

Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre egy nagy tolóerejű, szilárd tüzelőanyaggal működő hajtóművel, a teszt célja egy új fegyver kifejlesztése - közölte pénteken az észak-koreai állami hírügynökség (KCNA).

Az eseményen jelen volt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - írta a KCNA. Az északnyugati Tongcsang-ri városnál lévő Szohe rakétakísérleti telepen történt tesztről készült felvételeken Észak-Korea vezetője látható, amint megtekintette a hajtóművet, amely élénksárga lángokat lövellt ki.

Szöulban mindig nagyon figyelik az északi rakétakísérleteket. Fotó: EPA/Jeon Heon-Kyun
Szöulban mindig nagyon figyelik az északi rakétakísérleteket. Fotó: EPA/Jeon Heon-Kyun

A nemzetközi szankciók ellenére Phenjan tovább növeli és fejleszti katonai arzenálját, beleértve az interkontinentális ballisztikus rakétákat (ICBM). Az észak-koreai rakéták folyékony üzemanyaggal működnek. Kim Dzsong Un tavaly stratégiai elsőrendű feladattá tette a szilárd üzemanyaggal működő hajtóművek kifejlesztését annak érdekében, hogy korszerűsítsék rakétáikat.

A folyékony üzemanyaggal működő rakétákat nehezebb használni, és elemzők szerint több időt kell fordítani felkészítésükre. Ezáltal az ellenség könnyebben veheti észre és hamarabb semmisítheti meg őket.

Leif-Eric Easley, a szöuli Ewha Egyetem professzora szerint a szilárd tüzelőanyaggal működő rakéták "mobilisabbak, gyorsabban indíthatók konfliktusok esetén". Hozzátette, hogy az új technológia alkalmazása veszélyesebbé tenné Észak-Korea nukleáris arzenálját.

Phenjan idén példátlan katonai kísérletsorozatot hajtott végre, beleértve az eddigi legfejlettebb interkontinentális ballisztikus rakétája felbocsátását. Szöul és Washington hónapok óta arra figyelmeztet, hogy Észak-Korea újabb nukleáris kísérletet tervez végrehajtani. A kelet-ázsiai ország történetében ez lenne a hetedik.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG