2p
Most egy rövid hatótávú rakétát lőttek a tengerbe, a szomszédban egyre nagyobb a feszültség.
Az észak-koreai televízió közvetítése a februári rakétakilövésről. Fotó: EPA/KCTV

Helyi idő szerint ma hajnalban ismét rakétakísérletet hajtott végre Észak-Kore, egészen pontosan egy Scud-típusú, rövid hatótávú ballisztikus rakétát lőttek fel. A löveg 450 kilométert repült, mielőtt a tengerbe csapódott, írja a Reuters. A mostani támadás tovább szítja a feszültséget a déli szomszéddal, valamint Kínával és Japánnal. Dél-koreai források szerint ilyen típusú rakétából komoly készletei lehetnek Észak-Koreának, a feltételezések szerint még a Szovjetunióból maradt rájuk.

Ezt a rakétakísérletet két közép-hatótávú próbálkozás előzte meg. A jelenlegi feszült helyzetben, amiről korábban mi is többször írtunk, Kim Dzsong Un célja, hogy olyan interkontinentális rakétát alkossanak, amivel elérhetik az Egyesült Államokat. Trumpot egyébként tájékoztatták a mostani próbálkozásról, ám mivel a rakéta nem repült messzire, így továbbra is tárgyalásokat folytatnak, ezt most elintézték annyival, hogy ez „nem fenyegeti az Egyesült Államokat”. Egy módosított Scudnak egyébként nagyjából ezer kilométer lehet a hatótávja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetés Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:51
Tavaly szeptember óta nem láttak ilyet.
Makro / Külgazdaság Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:06
Meredeken emelkedik az olajár, csak idő kérdése, hogy a hatások Magyarországra is megérkezzenek?
Makro / Külgazdaság Nincs meglepetés Kínában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:28
Maradnak a rekordalacsony kamatok.
Makro / Külgazdaság Heves vita várható hétfőn a parlamentben – Magyar Péter indítja a napot
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:42
Csak egy törvényjavaslat kerül napirendre, de lesz azért miről vitázni.
Makro / Külgazdaság Néhány óra alatt meg is találta Sulyok Tamás utódját Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:51
Hétfőn már fel is kéri Polgár Juditot, a valaha volt legeredményesebb női sakkozót köztársasági elnöknek.
Makro / Külgazdaság A 106. percben törték meg a spanyolok az argentinok ellenállását
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:33
Egy kiállítás is kellett a spanyol győzelemhez, bár Argentína 11 emberrel sem jutott el a spanyol kapuig.
Makro / Külgazdaság A vagyonadó árnyékában – itt a legfrissebb gazdagmustra
Csabai Károly | 2026. július 20. 05:43
Újabb rekordot döntött a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon, amely ugyancsak soha nem látott darabszámú számlán szunnyad – derül ki lapunk legfrissebb Privátbanki Körképéből. Nőtt ugyanis a friss tőkebeáramlás, amit a szolgáltatók a kormányváltás utáni Magyarország és a kockázatosabb befektetések iránti bizalom növekedésének tudnak be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG