3p

Most már ilyenje is van Észak-Koreának, de kérdés, mit érne élesben.

Észak-Korea bemutatta első, működőképes "taktikai nukleáris támadó tengeralattjáróját" és ahhoz a flottához irányította, amely a Koreai-félsziget és Japán közötti szakaszon járőrözik - jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség pénteken.

A 841-es számú tengeralattjáró egy észak-koreai történelmi személyről elnevezve a Kim Kun Ok hős nevet kapta és Phenjan állítása szerint atomfegyverek szállítására és indítására is alkalmas.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által 2023. szeptember 8-án közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (b2) részt vesz a Hős Kim Kun Ok nevű taktikai nukleáris támadó tengeralattjáró vízre bocsátási ceremóniáján egy meg nem nevezett helyszínen szeptember 6-án. Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által 2023. szeptember 8-án közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (b2) részt vesz a Hős Kim Kun Ok nevű taktikai nukleáris támadó tengeralattjáró vízre bocsátási ceremóniáján egy meg nem nevezett helyszínen szeptember 6-án. Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS

A vízrebocsátási ünnepségen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az ország egyik legfontosabb "víz alatti támadó eszközének" nevezte a tengeralattjárót, és sürgős feladatként jelölte ki a haditengerészet felszerelését további nukleáris fegyverekkel.

"A tengeralattjáró vízrebocsátási ceremóniája új fejezet kezdetét jelenti Észak-Korea haditengerészetének életében. Az ellenség nemrég agresszív lépéseket és katonai akciókat hajtott végre"

- mondta Kim Dzsong Un, utalva ezzel az ország közelében nemrég történt dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlatra és az Egyesült Államok által a térségbe vezényelt két nukleáris meghajtású tengeralattjáróra.

Kim Dzsong Un divatérzékével is jól megmutatta az imperialistáknak. A koreai diktátor ebben az összeállításban mondott beszédet a tengeralattjáró vízre bocsátásán. Fotó? Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS
Kim Dzsong Un divatérzékével is jól megmutatta az imperialistáknak. A koreai diktátor ebben az összeállításban mondott beszédet a tengeralattjáró vízre bocsátásán. Fotó? Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS

Sebezhető lesz

Elemzők szerint a hajó egy módosított Romeo-osztályú szovjet tengeralattjárónak tűnik, amelyet Észak-Korea még a hetvenes években kaphatott Kínától. A szakértők a tengeralattjáró képei alapján úgy vélik, hogy a tíz kilövőnyílásos kialakítás arra utal hogy ballisztikus rakétákkal van felfegyverezve. A szakértők szerint egyelőre még nem tudni, hogy Észak-Korea teljesen kifejlesztette-e már az ilyen rakétákhoz szükséges miniatürizált nukleáris robbanófejeket.

Van Diepen, az Egyesült Államok kormányának fegyverszakértője szerint azonban egy ilyen hadászati eszköz valójában nem egy jelentős tényező az kommunista ország robusztusabb, szárazföldi nukleáris erőihez képest, mert a tengeralattjárók nem biztos  hogy olyan sokáig bírnák egy háború során.

"Amikor ezt az új eszközt a terepen is bevetik, akkor meglehetősen sebezhető lesz a szövetséges tengeralattjáró-elhárítással szemben. Katonai szemmel nézve így ennek nincs sok értelme"

- mondta Van Diepen.

Az elszigetelt Észak-Korea 2006 óta hat kísérleti atomrobbantást hajtott végre és az elmúlt években különböző rakétákat is tesztelt. Az országnak ENSZ-határozatok tiltják a ballisztikus rakéták fejlesztését, amelyek típustól függően akár nukleáris robbanófejek célba juttatására is képesek lehetnek. A phenjani vezetés súlyos nemzetközi szankciók hatálya alatt áll nukleáris programja miatt.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG