2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Miután úgy alkudoztak a tárgyalásokon, mintha a egy bazárban árulnának szőnyeget, most kezdenek máshogy emlékezni is a dolgokra.
Merkel és Erdogan egy korábbi találkozón

Törökországnak a menekültek visszafogadásáról szóló ajánlata azokra a migránsokra nem vonatkozik majd, akik már elérték a görög szigeteket, tehát jelenleg az Európai Unió területén tartózkodnak - közölte Volkan Bozkir, Törökország európai ügyekért felelős minisztere csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjújában.

Bozkir kifejtette: a megállapodás csak azokat a migránsokat érinti, akik az EU-val kötött egyezség hatályba lépését követően érkeznek az Európai Unióba.

Bozkir kijelentése látszólag ellentétben áll Ahmet Davutoglu török miniszterelnök korábbi nyilatkozatával, amely szerint Törökország hajlandó visszafogadni az országból illegálisan Görögországba érkező menekültek mindegyikét. Igaz, Davutoglu arról még nem beszélt, hogy pontosan mikortól érkező migránsokat fogadnának vissza.

Nem fognak százezreket visszafogadni

Bozkir szerint dicséret illeti Angela Merkel német kancellárt, mert helyesen felismerte: rossz bánásmóddal, falak felhúzásával, valamint szögesdrótok kifeszítésével nem lehet felvenni a harcot a migrációval.

Az európai ügyekért felelős török miniszter kiemelte, hogy Törökország május 1-jére a migrációs válság megoldására vonatkozóan vállalt összes kötelezettségének eleget tesz.

Hangsúlyozta: ezrekre vagy tízezrekre, nem pedig százezrekre vagy milliókra tehető azoknak a migránsoknak a száma, akiket Törökország visszafogad. Az átvételt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) rendszere alapján határozzák meg - tette hozzá.

Nesze semmi, fogd meg jól

A hétfői EU-Törökország csúcstalálkozón Brüsszelben benyújtott török javaslatról mindazonáltal még nem született végleges megállapodás. A kérdésről a jövő heti uniós csúcstalálkozón hozhatnak döntést.

Nesze semmi, fogd meg jól, nagyjából így foglalhatjuk össze a találkozó eredményét. A török fél a bazárban érezte magát, a majdnem megkötött üzlet előtt hirtelen emelni kezdte az árat. Talán össze kéne rakni az Uniónak egy B-tervet - elemzésünk a csúcstalálkozóról >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG