1p
Tavaly november és január között 3 millió 816 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 40 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Az adott időszakban 475 ezren voltak munkanélküliek, 47 százalékuk egy éve, vagy annál régebben keres állást. A legrosszabb helyzetben a 15-24 éves korcsoport van 27,1 százalékos munkanélküliségi rátával.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 3 millió 816 ezer fős létszáma 1,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az előző év azonos időszakához képest a gazdaságilag aktívak száma is emelkedett, több mint 9 ezer fővel többen voltak a munkaerőpiacon, mint egy évvel korábban. Az a tény, hogy az aktivitási ráta bővülésével egy időben enyhén nőtt a munkanélküliség is azt jelenti, hogy a munkaerőpiacra belépők nem képesek maguknak munkát találni, azaz a munkanélküliek számát gyarapítják. Attól még, hogy valaki belép a munkaerőpiacra, még nem feltétlenül fog munkát is találni.

Nőtt a foglalkoztatottak száma

A 15–64 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 784 ezer fő volt, ami 39 ezer fős növekedésnek felelt meg, a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal 56,0 százalékra emelkedett. A foglalkoztatásban bekövetkezett változás elsősorban a férfiak javuló munkaerő-piaci pozíciójának köszönhető. 2011. november–2012. januárban a 15–64 éves férfi népességből 2 millió 38 ezren voltak foglalkoztatottak, 30 ezerrel többen, mint az előző év azonos időszakában, s ezzel foglalkoztatási arányuk 1,1 százalékponttal, 61,4 százalékra emelkedett. A nőket a vizsgált időszakban 1 millió 746 ezer fős, 50,9 százalékos foglalkoztatottság jellemezte, ami 0,4 százalékpontos növekedésnek felelt meg.

A 15–24 éves foglalkoztatott fiatalok egyébként is alacsony létszáma az egy évvel korábbihoz képest 210 ezerre, foglalkoztatási rátájuk pedig 0,9 százalékponttal, 17,8 százalékra csökkent. A legjobb munkavállalási korú 25–54 éves, illetve az idősebb 55–64 éves foglalkoztatottak száma azonban nőtt, előbbiek esetében 1,3, utóbbiak esetében pedig 0,8 százalékpontos foglalkoztatási rátajavulást eredményezve.

475 ezren munka nélkül

2011. november–2012. januárban a munkanélküliek létszáma 475 ezer fő volt, ami lényegében megegyezett az előző év azonos időszakival. A munkanélküliségi ráta 11,1 százalékra mérséklődött. A munkanélküliek 475 ezer fős létszáma az egy évvel korábbihoz képest lényegében nem változott. A teljes megfigyelt sokaságra vonatkozó munkanélküliségi ráta 0,1 százalékpontos csökkenése mintavételi hibahatáron belüli. A stagnálás ellenére a munkanélküliek összetételének változása következtében a nők munkanélkülisége – a válság előttihez hasonlóan – ismét magasabb volt a férfiakat jellemző értéknél, amely elsősorban a férfiak javuló munkaerő-piaci pozíciójának az eredménye.

2011. november–2012. januárban a 15–74 éves férfi népességből 255 ezren voltak munkanélküliek, 9 ezerrel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában, s ezzel munkanélküliségi rátájuk 0,5 százalékponttal, 11,0 százalékra csökkent. A nőket a vizsgált időszakban 220 ezer fős, 11,1 százalékos munkanélküliség jellemezte, ami 0,4 százalékpontos növekedésnek felel meg.

A munkanélküliek 16,5 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 27,1 százalékos munkanélküliségi rátája 1,7 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A 25–54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája egy év alatt 0,3 százalékponttal 10,1 százalékra csökkent. A munkanélküliek 47,0 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,5 hónap volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG