4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ismét felkorbácsolódtak a kedélyek, a tüntetők a kormány távozását követelik.
A szociálliberális román kormány elleni tüntetés a bukaresti kormányépület előtt 2017. február 12-én. Bár a tömeges tiltakozások hatására a kabinet visszavonta a büntető törvénykönyvet és a perrendtartást módosító rendeletét, az esténkénti bukaresti tüntetések tizenharmadik napja folytatódnak, a tiltakozók a kormány lemondását követelik. MTI Fotó: Baranyi Ildikó

A korábbi napok csupán néhány ezer fős megmozdulásihoz képest vasárnap ismét nagyobb számban vonultak tüntetők a bukaresti kormány székháza elé, ahol helyi idő szerint 22 órakor egyes becslések szerint több mint harminc ezren követelték a szociálliberális Grindeanu-kabinet lemondását. Az ország más nagyvárosaiban is ezrek tüntettek.

Elegük van a fiataloknak

Közben a kormányt támogató demonstráció sorai is szélesedtek az elnöki hivatalnál: a hétköznapokon megszokott néhány százas létszámhoz képest vasárnap mintegy ezren demonstráltak a kormány védelmében és Klaus Iohannis államfő ellen.

MTI Fotó: Baranyi Ildikó

A romániai tüntetések intenzitása ugyanakkor a vasárnapi népesebb megmozdulásokon egy nagyságrenddel elmaradt a múlt hétvégi csúcsponthoz képest, amikor országszerte félmillióan, Bukarestben pedig több mint kétszázezren vonultak utcára, és a kabinet hatálytalanította a népharagot kiváltó rendeletét.

Romániában negyedik hete tiltakozik a fiatal városi középosztály a büntetőjog módosítását célzó kormányzati elképzelések ellen azzal vádolva a parlamenti többséget, hogy a korrupt politikusok felelősségre vonását akarja így megakadályozni. A szociálliberális kormánytöbbség idősebb támogatói a decemberi választásokon kifejezett népakarat védelmében vonultak utcára, hogy ne engedjék lemondatni a voksukkal hatalomra juttatott, szociális intézkedések sorát bevezető kormányt.

MTI Fotó: Baranyi Ildikó

Kitartanak

A tüntetéseknek továbbra sincsenek szónokaik vagy vezetőik, mindenki az általa javasolt jelmondatok, feliratok, szellemessége függvényében tudja felhívni követeléseire a figyelmet. A kormányépület körül többen maratoni távfutást rendeztek, így jelezve azt, hogy hosszú távú tiltakozásra rendezkedtek be és kitartanak követeléseik mellett.

Vasárnapra a kormányellenes tüntetéseket mozgató közösségi oldalak egyike megszervezte a "legnagyobb élő román zászló" megjelenítését. A kormány előtti teret három részre osztva önkéntesek a román zászló három színét jelképező piros, sárga és kék papírlapokat osztottak szét a résztvevők között, akik este kilenckor a színes papírlapokat fejük felé emelve és megvilágítva "kirajzolták" a román trikolort. A tömeg "A tolvajoknak börtönben, nem kormányban a helyük!", és "Bűnözők nélkül a kormányban!", "Ébresztő Románia!" feliratú táblákat emelt a magasba.

MTI Fotó: Baranyi Ildikó

Nem csak Bukarestben

A tizenharmadik napja tartó tiltakozó megmozdulások az ország számos nagyvárosában is folytatódtak vasárnap. A Kolozsváron, Temesváron, Nagyszebenben utcára vonult kormányellenes tüntetők számát is több mint ötezerre becsülték a román hírforrások. A Mediafax hírügynökség kolozsvári tudósítója szerint Erdély fővárosban az egyik felirat arra figyelmeztette Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnököt, hogy "ha már a magyarok is a román himnuszt éneklik, akkor nagy baj van".

MTI Fotó: Baranyi Ildikó

A kormánykoalíció nem ismerte el, hogy bármilyen hibát követett volna el, a tiltakozási hullámot külföldről pénzelt manipulációnak nevezte, és a kialakult helyzetért Klaus Iohannis államfőre próbálja hárítani a felelősséget. A kormánypárti tüntetők vasárnap "El a patákkal a december 11-i szavazatomról", "Le Iohannisszal", "A kormányunkat megvédjük" feliratokkal érkeztek a demonstrációra. Mindkét tüntetést jelentős rendőri erőkkel biztosították, incidensekről nem érkezett jelentés.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG