2p

A nap történései röviden.

  • Szeptember óra először támadták az oroszok Kijevet.
     
  • A volt NATO-főtitkár javaslatot terjesztett elő, hogy Ukrajna csatlakozzon a katonai szövetséghez, de megfosztja az Oroszország által megszállt területektől.
     
  • Az oroszországi Rjazan régióban rakományt szállító vonatok siklottak ki szombat reggel "illetéktelen beavatkozás" miatt.

    Nem tetszett Észak-Koreának Anthony Blinken véleménye. Fotó: YouTube/AP
    Nem tetszett Észak-Koreának Anthony Blinken véleménye. Fotó: YouTube/AP

     
  • Észak-Korea elítélte Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az észak-koreai-orosz kapcsolatokra vonatkozó megjegyzéseit. Még csütörtökön nyilatkozta azt, hogy a katonai együttműködés fokozódása egy kétirányú utca. Az észak-koreai külügyminisztérium szerint Amerikának hozzá kell szoknia a kapcsolatok új valóságához. Sőt, a kapcsolatok még fokozódni is fognak Oroszországgal.
     
  • Obuhovszkij város közelében ismeretlenek 50, afrikai pestissel fertőzött sertés tetemét dobták egy mezőre. A tetemeket megvizsgálták, és a biológiai minta összegyűjtése után arra jutottak, hogy az afrikai sertéspestis vírusával fertőzöttek. A fertőzött sertések testét a helyszínen elégették. 
     
  • Josep Borrell, az Európai Bizottság alelnöke és az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette, hogy valószínűleg csökkenni fog az Ukrajnának nyújtott amerikai segély mértéke.
     
  • Ukrajna megtámadhatja az orosz olaj- és gázinfrastruktúrát válaszul az ukrán energiarendszert ért téli támadásokra.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG