2p

A lengyel elnök, Andrzej Duda Kijevben járt tegnap, a tárgyalás azonban gazdasági szempontból még érdekesebb volt, mint politikailag.

Ahogy azt már tegnapi cikkünkben is említettük, a lengyel elnök a háború kezdete óta a külföldi vezetők közül elsőként mondott beszédet az ukrán parlamentben; ez azonban nem minden, hiszen Ukrajna és Lengyelország abban is megállapodott, hogy közös határvámellenőrzést és közös vasúttársaságot hoz létre, hogy megkönnyítse az emberek mozgását és növelje Ukrajna exportlehetőségeit.

Oleksander Kubrakov ukrán infrastrukturális miniszter elmondta, hogy a két szomszéd azon dolgozik, hogy megkönnyítse az ukrán áruk szállítását az Európai Unióba. Egy közös vasúti társaság létrehozásán is dolgozunk, hogy növeljük az ukrán gazdaság exportpotenciálját - mondta Kurbakov abban a nyilatkozatban, amelyet a Reuters idézett.

A vasút jó megoldás lehet. Fotó: Pixabay
A vasút jó megoldás lehet. Fotó: Pixabay

Rengeteg búza ragadt Ukrajnában

A világ egyik legnagyobb búza- és kukoricaexportőrének számító Ukrajnában dúló háború miatt a világpiaci árak az egekbe szöktek – ezzel laptársunk, az mfor.hu is foglalkozott korábbi cikkében.

A vasúttársaság jó alternatívának bizonyulhat, tekintettel arra, hogy közel 25 millió tonna gabona rekedt Ukrajnában. Ukrajna korábban tengeri kikötőkön keresztül exportálta áruinak nagy részét, de Oroszország inváziója óta kénytelen vonaton vagy a kis dunai kikötőkön keresztül exportálni.  Volodimir Zelenszkij kijelentette, hogy a közös vámellenőrzés megkönnyítheti az ország bejutását az EU-ba.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A világ szenved, Kína nevet – de miért nem hiányzik nekik az olaj?
Litván Dániel | 2026. április 9. 05:41
Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?
Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
Makro / Külgazdaság Ez a szektor még hónapokig érezheti a Hormuzi-szoros lezárásának hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:36
Sokáig tarthat, míg helyreáll az ellátás.
Makro / Külgazdaság Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:16
A Political Capital szociológus alapítójával való beszélgetést fél 2-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 12:21
Nem tud lépést tartani a fogyasztás a reálkeresetek növekedési ütemével, összesítve az élelmiszerboltokban volt a legkisebb a bővülés az egy évvel ezelőttihez képest. Ezek a fő megállapításai az elemzőknek a KSH februári kiskereskedelmi adatait nézve.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 11:38
A védett ár természetesen marad.
Makro / Külgazdaság A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 10:54
A befektetők számára a legrosszabb forgatókönyvet egy vitatott választási eredmény jelentené. 
Makro / Külgazdaság Kijózanító adat jött a magyar iparból
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:50
Az előző év azonos időszakához képest 1,5, az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban Magyarországon – közölte első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Pedig januárban a kiigazított adatok szerint még éves alapon is 0,3 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem az élelmiszerek húzták a magyar kiskereskedelmet februárban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma 4,1 százalékkal bővült, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,3 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Várható volt, de akkor sem jött jókor ez az adat a kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az infláció gyorsult, a februári 1,4-ről márciusra 1,8 százalékra, ami alapvetően annak köszönhető, hogy a tavaly március 17-én bevezetett árrésstop levitte a bázist.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG