4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az operatív törzs türelmet kér a vendéglátóhelyektől: ha lesz elég vakcina, rögtön szólnak a kormánynak, hogy lazítsanak. A második körös oltás hevesebb reakciókat válthat ki, folyik a tárgyalás a kínai vakcina beszerzéséről is - a hétfői tájékoztató legfontosabb információit szedjük csokorba.

Türelmet és együttműködést kérnek a vendéglátóhelyektől

Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján Kiss Róbert alezredes elmondta: hétvégén 2 vendéglátóhelyet zártak be ideiglenesen, eddig összesen 119 esetben döntöttek a járvány alatt. (Pénteken délután nagy nyilvánosságot kapott a budapesti Központ nevű vendéglátóhely esete - a hely ugyan a kiírás szerint elvitelre kínálta a szeszes italt, a rendőrség szerint azonban a több mint 100 fős tömeget vonzó nyitással megszegték a kormányrendelet intézkedéseit, így 60 napra bezárták a Központot és 500 ezres bírságot is kiszabtak.)

A vendéglátó üzletekkel kapcsolatos korlátozásokat akkor lehet fokozatosan enyhíteni, ha elegendő oltóanyag érkezik az országba, amellyel a magyarok széleskörű beoltását végre lehet hajtani - mondta Kiss Róbert alezredes. Amint lehetséges, az operatív törzs haladéktalanul jelzi majd a kormánynak, hogy lehet enyhíteni; a vendéglátósok türelmét és együttműködését kéri az operatív törzs. A cél az, hogy a további hullámokat elkerüljük, az emberek életét megvédjük - mondta.

Kutyasétáltatók az üres belvárosi Madách Imre téren 2020. december 31-én este, a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő kijárási tilalom idején. A környéken lévő vendéglátóhelyek nem bírják már sokáig a korlátozásokat, az operatív törzs viszont türelemre int. Fotó: MTI/Mónus Márton
Kutyasétáltatók az üres belvárosi Madách Imre téren 2020. december 31-én este, a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő kijárási tilalom idején. A környéken lévő vendéglátóhelyek nem bírják már sokáig a korlátozásokat, az operatív törzs viszont türelemre int. Fotó: MTI/Mónus Márton

A vírus mutálódását is figyelik Müller Cecíliáék

Az országos tisztifőorvos a reggel közzétett friss statisztikákat ismertette - ahogy írtuk, 844 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést; elhunyt 56 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 024 főre emelkedett. 

Müller Cecília kedvezőnek nevezte az adatok alakulását. A fertőzöttek számának csökkenését 4-5 héttel követi az elhunytak számának csökkenése - a mostani folyamatokat korábban előrejelezte az operatív törzs. A környező országokhoz képest is kedvezőnek tartja az adatokat - a harmadik hullám és a mutáns vírusok okoznak gondot máshol, ezeket a magyar hatóságok is folyamatosan figyelemmel követik. 

Az elhunytak száma összességében meghaladja a 12 ezret - ezzel kapcsolatban Müller Cecília elmondta, az alapbetegségtől függetlenül minden koronavírussal fertőzött elhunyt beteg ebben a statisztikában szerepel. 

A második körös oltás hevesebb reakciókat válthat ki - minden adag Szputnyik V-t megvizsgálnak majd

146 695 fő kapta meg az első védőoltást, 9403 fő pedig már a másodikat is. Ezt követően kb. egy hét múlva ők teljes védelmet élveznek. Nincs azonban olyan vakcina a világon ami 100 százalékos védettséget jelent - mondta Müller Cecília. A második kört kapóknál hevesebb reakciókat figyeltek meg (bőrpír, hőemelkedés, esetleg 1-2 napos láz, levertség, izomfájdalom), a tisztifőorvos szerint ez normális, természetes reakció védőoltás esetén, nem kell tőle megijedni - az oltóanyag hatásosságát mutatja, reagál a szervezet a beadásra. 

A beoltottak száma egyelőre nagyon alacsony az operatív törzs céljaihoz képest. A héten Pfizer-vakcinából 36270 fő részére várunk oltóanyagot, a Moderna vasárnapra 9000 fő beoltására elegendő vakcinát ígért.

Mindegyik vakcina működik - hangsúlyozta Müller Cecília. Az AstraZeneca termékét hiába engedélyezték Magyarországon, egyelőre nem tudni, mikor szállítanak nekünk belőle. Rengeteg vakcinát lekötöttünk, ezek beszállítása ideje és mennyisége is folyamatosan változik - mondta. Ezért is született meg a megállapodás az 1 millió adag Szupnyik V vakcina beszerzéséről is; a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma minden gyártási tételt leellenőriz majd (a már korábban beérkezett és a később beérkező tételeket is). 

Tárgyalnak a kínai oltóanyag beszerzéséről is

Tárgyalások zajlanak a kínai Sinopharm vakcina elérésének ügyében is, ami ismert, jól működő technológián alapszik - mondta Müller Cecília. Emlékeztetett: a H1N1 világjárvány idején a teljes vírus elölt változatát tartalmazó vakcinák  működtek csak egyedül (mint amilyen a Sinopharm terméke is); ha valami bevált, az használható. A koronavírus-fertőzés ellen bármelyik vakcina megfelelő - mondta.

Kirándulás közben nem kell maszk - 1,775 millióan regisztráltak oltásra

  • Kirándulás közben nem kell maszkot viselni - válaszolt Kiss Róbert ezredes egy kérdésre, mert a zöld területre és az egyéni sportolásra nem terjed ki a szabály. Ezzel együtt a távolságtartásra figyelni kell.
  • Egy másik kérdésre elmondták: 1 millió 775 ezer fő regisztrált vagy online vagy levélben az oltásra.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG