2p

A novemberi nagy zuhanás után decemberben ismét növekedett az építőipari termelés. 

Mint arról beszámoltunk, a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közlése szerint 2025 decemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján 8,9, a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 6,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 8,4, az egyéb építményeké 10,5 százalékkal bővült.

Nagy az ingadozás az ágazatban: nem könnyű magyarázatot találni arra, hogy kéthavi (szeptemberi és októberi) emelkedés után miért csökkent novemberben az építőipari termelés, ami után decemberben megint emelkedés következett – írja a szintén a Klasszis Média lapcsoporthoz tartozó mfor.hu. Így látja ezt Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza is.

Decemberben folytatódott az építőipari teljesítmény hullámzása –  most éppen az a hónap volt, amikor fent volt a teljesítmény, amikor növekedni tudott az ágazat kibocsátása. Ebben a változékonyságban a bázishatás kevéssé játszik szerepet, egy évvel korábban nem volt ennyire össze-vissza a teljesítmény. Ez persze vélhetően nem azt jelenti, hogy egyik hónapban sokkal többet, míg a másikban sokkal kevesebbet dolgoznak az építőiparban, inkább csak az elszámolás nem egyenletes

- vélekedett a szakértő a lapnak küldött elemzésében.

Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke pedig úgy látja, hogy bár a decemberi adatok kifejezetten biztatóak, a szektor továbbra is szenvedi a vállalati és a kormányzati beruházások hiányát. Az év egészében szerinte nem teljesített jól a lakásépítés szegmens sem, de 2026-ban ezen a téren felfutás várható.

A teljes cikket az mfor.hu-n olvashatják.  

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG