4p
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemsokára közzéteszi az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adatának első becslését. Elemzők úgy látják, kitarthatott a második negyedévben is az erőteljes év eleji növekedési lendület, de az év későbbi szakaszában már valószínű valamelyes lassulás.

Az idén az első negyedévben 3,5 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal emelkedett a szezonálisan és naptárhatással igazított mutató.



A GDP 2014 január-márciusában már negyedik negyedéve mutatott növekedést. A bővülésben az építőipar, valamint a feldolgozóipar teljesítménye játszott szerepet. 

Tavaly a második negyedévben 0,5 százalékkal bővült Magyarország bruttó hazai terméke.

Mit látnak Londonból?

A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics közgazdászai által használt növekedéskövető modell (GDP tracker) jelzése szerint az éves szintre számolt magyar gazdasági növekedés a második negyedében az első három havihoz hasonló, 3,5 százalék körüli lehetett.

A ház elemzői kiemelték, hogy a kiskereskedelmi értékesítés bővülési üteme lassult a második negyedévben, és valószínűleg a mezőgazdasági szektor teljesítménye is lassabban nőtt. Az ipar azonban jól teljesített, kibocsátási értéke negyedévi átlagban 9,7 százalékkal növekedett a tavalyi azonos időszakhoz képest az idei első negyedévben mért 7,5 százalékos éves bővülés után.

Mint az előző negyedévben, de...

Mindezt egybevetve a Capital Economics londoni szakértői azzal számolnak, hogy az éves összevetésben számolt GDP-növekedés a második negyedévben hozzávetőleg azonos lehetett az első negyedévivel.

A cég elemzői a további negyedévekre azonban lassulást valószínűsítenek. Véleményük szerint ebben az egyik fő tényező az, hogy a magyar gazdaságnak a kormányzati kiadások és a közszférabeli foglalkoztatás növekedése adott felhajtóerőt az idei első fél évben, ez a növekedési forrás azonban kezd kifutni.

Mindezek alapján a Capital Economics londoni elemzői 2014 egészére 2,8 százalékos gazdasági növekedést várnak Magyarországon.

Szintén 3,5 százalékot látnak

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai is 3,5 százalékos éves szintű GDP-növekedést jósoltak a magyar gazdaságban az idei második negyedévre. Számításaik szerint ez negyedéves összevetésben, szezonális és naptári hatással kiigazítva 0,7 százalékos szekvenciális növekedésnek felelhetett meg.

A GS elemzői az év hátralévő részében az egész közép- és kelet-európai EU-térségben azzal számolnak, hogy mérséklődnek és stabilizálódnak a negyedéves összehasonlításban számolt szekvenciális növekedési ütemek, és ebből eredően a térség éves növekedése is valamelyest lassulhat.

Mit látnak jövőre?

Úgy vélik ugyanakkor, hogy 2015-ben várhatóan ismét gyorsul a régió növekedése a fejlett ipari gazdaságok és elsősorban az euróövezet kilábalását követve.

Az idei év második felében azonban a potenciál közelébe mérséklődnek a növekedési ütemek a térségi gazdaságokban, ami azt is jelenti, hogy az e gazdaságokban érvényesülő negatív kibocsátási rés hosszabb ideig marad nyitva. Ez mérsékli az inflációs nyomást, és így módot ad a közép- és kelet-európai jegybankok enyhe monetáris alapállásának fenntartására - hangsúlyozták előrejelzésükben a Goldman Sachs elemzői.

Van, ahol csak 3,2 százalék

A City egyik legnagyobb bankcsoportja, a Barclays befektetési részlegének elemzői az első negyedévinél valamivel gyengébb, 3,2 százalékos éves összevetésű magyar GDP-növekedést várnak a második negyedévre, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez is változatlanul élénk növekedési ütemet jelent.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni közgazdászai az első negyedévivel megegyező, 3,5 százalékos éves növekedést jósoltak a második három hónapra. Hozzátették ugyanakkor, hogy becslésük szerint a szezonális kiigazítással számolt, éves szintre kivetített negyedéves összehasonlítású szekvenciális növekedési ütem 2,3 százalékra lassulhatott az ugyanígy számolt első negyedévi 4,5 százalékról.

A JP Morgan az idei év egészére 3 százalékos, 2015-re 2,5 százalékos GDP-növekedést vár a magyar gazdaságban.

A 4cast nevű londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég szakértői szintén 3,5 százalékos éves összevetésű növekedést jósoltak a második negyedévre, véleményük szerint azonban a közszférabeli foglalkoztatási programok visszafogása a negyedévről negyedévre számolt ütemen már meg fog látszani. A cég ennek alapján csak 0,2 százalékos negyedéves összevetésű növekedésre számít az idei második három hónapban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG