2p

Bár a bolgár újságok már egy újabb halasztásról cikkeznek, az ország pénzügyminisztériuma mindenkit megnyugtatott, hogy tartják a legutóbbi határidőt.

Az ország számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy 2025. január 1-én belépjen az euróövezetbe, és folyamatosan halad e cél felé. Mint írják, a tagság Bulgária prioritása, és az állam aktívan dolgozik az európai valuta bevezetésének technikai és jogi előkészítésén - hivatkozik a Roadster a bolgár pénzügyminisztériumra.

Az Alexander Nevszkij katedrális Szófiában. Fotó: Depositphotos
Az Alexander Nevszkij katedrális Szófiában. Fotó: Depositphotos

A minisztérium szerint a csatlakozással Bulgária politikai és presztízsbeli előnyökkel is számolhat, és felzárkózhat a kontinens legfejlettebb országaihoz. Ez pedig nem csak felkészültebbé teszi az esetlegesen bekövetkező válságokra, hanem erősíti a szerepét az EU-n belüli döntéshozatalban is.

Az eredeti tervek szerint ugyanakkor már 2024. január 1-én bevezették volna az eurót, de a magas infláció, a szükséges törvények elfogadásának hiánya és az instabil kormányzat nem tette ezt lehetővé.

Mi több, a jelenlegi bolgár parlamentet is feloszlathatják, ha nem sikerül megegyezni a kormányalakításról, ami tovább hátráltathatja a szükséges törvények elfogadását. Bulgária ezzel párhuzamosan azon is dolgozik, hogy csatlakozhasson a schengeni övezethez. 

Bulgária jelenleg Európa legolcsóbb nyaralóhelyei közé tartozik, kérdés, hogy az euró bevezetése fog-e ezen változtatni. Horvátországban az új pénz például annyira felsrófolta az árakat, hogy büntetéseket is kiszabtak. 

Pár nappal ezelőtt Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke arról beszélt, hogy az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumokat 2024 végére teljesítheti Magyarország. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG