2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A kormány szerint nem kell amiatt aggódni, hogy nem írják rá a dokumentumra, mivel oltották be az állampolgárt.

"Az uniós vakcinaútlevelet a tagállamok állítják ki, így minden beoltott magyar állampolgár meg fogja kapni, mindegy milyen Magyarországon engedélyezett vakcinával oltották be. Ezt a készülő szabályozás lehetővé teszi"

- írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerda délutáni közleménye.

Mint már egy ideje ismert, a koronavírus ellen már beoltott magyaroknak a kormány kiállít és postáz egy oltottságot igazoló védettségi igazolványt, melyen azonban nem szerepel az, hogy adott magyar milyen típusú vakcinát kapott. Pedig ez az adat azért lehet fontos, mert az Európai Unió egyelőre sem az orosz Szputnyik V, sem a kínai Sinopharm vakcinát nem engedélyezte, miközben itthon már mindkettővel oltanak. 

Az aggódó hangok azt hozzák fel a magyar védettségi igazolvány kritikájaként, hogy mivel a kártya alapján nem lehet beazonosítani a megkapott oltás típusát, és az unió esetleg a későbbiekben sem engedélyezi az orosz és/vagy a kínai szérumot, akkor a magyarok lehet, hogy nem fognak tudni utazni az unióban azután sem, hogy a tagállamok bevezetik a tervezett vakcinaútlevelet, aminek az lenne a lényege, hogy akit már beoltottak, az mozoghasson megint szabadon az államszövetségen belül. Mint fentebb látszik, a kormány szerint az aggodalom felesleges.

A KTK közleménye a fent idézett, kezdő rész után azonnal brüsszelezéssel folytatódik: a kormány az Európai Uniót bírálja, mert az "elrontotta a vakcinabeszerzést", és ezért nagyon alacsony az emberek koronavírus elleni átoltottsága az unióban.

A védettségi igazolvánnyal egyébként nem a vakcina beazonosíthatatlansága az egyetlen probléma, hanem az, hogy átláthatatlan, ki mennyi időre kapja, és miért.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Török Gábor: az állás a valóságban szorosabb lehet, bejöhet a Fidesz kampánya
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:36
Minimális esélyt ad a Tisza kétharmados győzelmének a politológus, a győzelemre is csak kicsit tartja esélyesebbnek Magyar Péteréket.
Makro / Külgazdaság Szerdától még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:04
Tovább nőnek a piaci árak, lassan literenként száz forintot lehet spórolni a védett áras gázolajjal.
Makro / Külgazdaság 2,3 millió magyar revolutos élete változik meg
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:41
Kell félteni az ingyenes átutalásokat? Fiókteleppel és „rendes” magyar bankszámlákkal újit a cég.
Makro / Külgazdaság Ön is szívhatja a fogát a Hormuzi-szoros lezárása miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:22
A fontos szállítási útvonal lezárásának hatásait Magyarországon is érezni.
Makro / Külgazdaság Nagy változások jönnek a BUX indexben
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:56
Három részvény be, egy ki. Az MBH Banknak is nagy lépés ez.
Makro / Külgazdaság Gyorsan elkapkodták a Demján Sándor Program szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt keretét
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:26
Ezután is elérhetők azonban az EXIM további konstrukciói.
Makro / Külgazdaság Így készülhetünk az orosz gáz utáni időkre? Szépen összejöttek az állami tízmilliók
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:54
Már 70 milliárd felett jár a maximum tízmillió forintos felújítási programban igényelt támogatások összege.
Makro / Külgazdaság Nem lassul a hepatitis A-járvány, de jönnek az újabb vakcinák
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:21
Sokmilliós vakcinatendert írt ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a hepatitis A vírus megfékezésére, pedig már tavaly is közel 70 millió forintot költöttek erre. 
Makro / Külgazdaság A magyar kormány most tényleg kihúzta a gyufát Brüsszelben – írja a Politico
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:03
A Politico forrásai szerint egyre dühösebbek és egyre keményebben fogalmaznak uniós körökben amiatt, hogy a magyar kormány továbbra is blokkol Ukrajna ügyében.
Makro / Külgazdaság Zsiday Viktor: Ebből komoly mélyrepülés lehet
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 08:04
Ebből akár komoly válság is lehet a szakértő szerint, hosszan elnyúló hatásokkal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG