2p
Mérhető volt Magyarországon is némi radioaktív ruténiumizotóp.

A fejlett méréstechnikának köszönhetően Magyarországon is mérhető volt, de egészségi ártalmakat nem okozott a még októberben a környezetbe került radioaktív ruténiumizotóp – írja a Magyar Tudományos Akadémia-

A szemlencse daganatos megbetegedésének kezelésére, valamint esetenként űreszközökön használt sugárzó anyag forrását mindeddig nem sikerült egyértelműen azonosítani - áll Pázmándi Tamás, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársának összefoglaló írásában.

A nagyon érzékeny méréstechnikának köszönhetően szinte az egész kontinensen, így Magyarországon is kimutatható volt a levegőmintákban a Ru-106 izotóp október első napjaiban. A sajtóban először megjelent francia hírek köbméterenként 10 mikrobecquerel (a radioaktivitás egysége) nagyságrendű légköri koncentrációt említettek, a hazai és a környező országok légköri környezetellenőrző állomásain ennél két-három nagyságrenddel nagyobb értékeket detektáltak.

A ruténium-106 izotóp felezési ideje 374 nap, ezért a természetben nem fordul elő, a mintákban kimutatott szennyeződés csak mesterséges eredetű lehet.

A környezeti mintákban más mesterséges eredetű izotóp nem volt mérhető, így egyértelműen ki lehetett zárni, hogy a szennyeződés egy reaktorból vagy kiégett nukleáris fűtőelemek feldolgozása során került volna a légkörbe, mivel ezekben az esetekben számos más izotóp is mérhető lett volna.

Orosz területről érkezett?

A meteorológiai viszonyok és a szélmező ismeretében a forrás eredetére is lehetett következtetni, az azokban a napokban uralkodó keleti széljárás alapján elsősorban az Urál és a Volga vidékét jelölték meg a kibocsátás lehetséges helyszíneként. Korábban a Roszatom megerősítette, hogy semmiféle rendellenesség nem történt az orosz atomenergetikai és hadiipari létesítményekben.

A szennyeződés forrását több szakértői bizottság is vizsgálja, de azóta sem sikerült egyértelműen azonosítani, honnan kerülhetett a légkörbe a szennyeződés. A ruténiumszennyezés lehetséges forrásaként a légkörbe bekerülő és ott megsemmisülő műhold is felmerült, de egyelőre erre sincs semmilyen bizonyíték.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:53
A külügyminiszter szerint megvédik a rezsicsökkentést.
Makro / Külgazdaság „Nem lehetetlen a hosszú élet, de tenni is kell érte” – mondja Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa
Kormos Olga | 2026. április 5. 11:31
A hosszú élet titkáról, a longevity egyszerűen vagy kicsit nehezebben megvalósítható feltételeiről beszélt Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Részletes ábra érkezett a tojás áráról
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 09:07
Érdekesen alakult a tojás ára.
Makro / Külgazdaság Sorsdöntő adatok érkezhetnek még a választás előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 08:27
Szerdán jelenik meg a fogyasztói árak márciusi adata.
Makro / Külgazdaság Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 16:35
Az indiai finomítók 7 év után ismét olajat vásároltak Irántól, miután a közel-keleti háború leállította a szállításokat a Hormuzi-szoroson keresztül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG