3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Fél év telt el az M4-es autópálya építésének leállítása óta. A kormány kartellgyanút emlegetett, de a versenyhivatal nem talált bizonyítékot.
(Fotó: Wikimedia Commons, Civertan)

Csepreghy Nándor szerint az Európai Bizottság regionális főigazgatóságának munkatársai jelezték a magyar kormánynak, hogy az M4-es autópálya fejlesztésénél felmerült a kartellgyanú – írja az origo.hu.

A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára április elején elmondta azt is, hogy ez lehetetlenné teszi a projekt uniós finanszírozását. Csepreghy Nándor akkor azt is elmondta, a kormány továbbra sem tett le arról a szándékáról, hogy a fejlesztési ciklus végéig, azaz 2020-ig az összes megyei jogú város elérhető legyen gyorsforgalmi úton.

110 milliárd forint

Az Abony és Fegyvernek közötti, kevesebb mint 30 kilométeres távot három szakaszban pályáztatta az állam: a tender végén öt építőipari céggel kötöttek szerződést, 110 milliárd forintért. A vállalkozásokkal az alábbiak szerint szerződtek:

- 46,7 milliárd forint, 13,4 kilométer út Abony és a Tisza között – Colas, Swietelsky

- 32,5 milliárd forint, 2,3 kilométer út és egy Tisza-híd – Közgép, A-Híd

- 31,5 milliárd forint, 13,2 kilométer út a Tiszától Fegyvernekig – Strabag.

Az építkezések az eredeti tervek szerint 2016 szeptemberében fejeződtek volna be, idén márciusban azonban leállították a munkákat.

A Miniszterelnökség áprilisban bejelentést is tett az ügyben a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH). A tárca az Origónak azt válaszolta, hogy tudomásuk szerint a versenyhivatal eljárást indított az M4-es autópálya építésével kapcsolatban, azonban annak eredményéről nincsenek információi.

Sehogy sem stimmel

A GVH közölte, hogy a bejelentéses eljárást lefolytatták, de nem indítottak versenyfelügyeleti eljárást. Tehát a versenyhivatal nem talált semmi olyasmit, ami alapján tovább vizsgálódhatna.

A kormány mindeközben végig Brüsszelre mutogatott – és mutogat a mai napig –, hogy az nem finanszírozza az autópálya építését, mert kartellgyanús.

Mi lesz most az M4-essel?

A Miniszterelnökség az M4-es építésének leállítása után fél évvel még mindig „többek között” kartellgyanút emleget, de a tárca válaszából kiderül az is, hogy az utat be fogják fejezni: a 4-es utat legkésőbb 2019-ig gyorsforgalmi úttá fejlesztik. Mint írták, a beruházás nem uniós, hanem költségvetési forrásból valósul majd meg, és az építkezés során felhasználják az M4-eshez készített hídelemeket. A Miniszterelnökség válasza szerint a kormány átveszi a már elkészült szakaszokat, és be is fejezi, autópálya helyett gyorsforgalmi út minőségben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG