1p
Levelet kapott a Belügyminisztériumtól valamennyi helyi önkormányzat közgyűlési elnöke, polgármestere, többcélú kistérségi társulási tanács-elnöke, melyben Tállai András önkormányzati államtitkár azt kéri: írják össze, mennyi devizahitele van az összes közalkalmazottnak és köztisztviselőnek. Van okuk aggódni a bankoknak.

A BM kísérletet tesz arra, hogy felmérje a köztisztviselők, közalkalmazottak és a Munka törvénykönyve alá tartozók által felvett lakáscélú devizahitelek állományát - írja az államtitkár.

Tállai azt kéri: írják össze, hogy az összes köztisztviselő és közalkalmazott közül hányan rendelkeznek lakáscélú devizahitellel, hányan kívánják igénybe venni a végtörlesztést, mennyi a felvett tőketartozás, a jelenlegi tőketartozás összege a hitel saját devizanemében (euróban, svájci frankban vagy japán jenben), illetve forintban („végtörlesztési” árfolyamon illetve aktuális árfolyamon is kiszámítva).

Az adatok összegyűjtésére nincs túl sok ideje az érintetteknek: soron kívül, de legkésőbb december 1-jén délig az ebr42 rendszeren keresztül meg kell adni az adatokat, és a felmérést le kell zárni. Arról is kell jelenteni, ha egyetlen érintettnek sincs devizahitele.

Az adatszolgáltatás a levél szerint önkéntes, tehát csak az a köztisztviselő vagy közalkalmazott nyilatkozik devizahiteléről, aki akar.

Újabb csapás a bankokra?

Mint ismeretes, az Országgyűlés hétfői határozata értelmében a munkaadók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak dolgozóiknak a rögzített árfolyamú végtörlesztésre. A legnagyobb munkáltató az országban az állam: a KSH legutóbbi adatai szerint 2011 első kilenc hónapjában a költségvetési szférában 735 ezer fő dolgozott. Az adómentes támogatás lehetősége jelentősen megemelheti a végtörlesztést igénybe vevő ügyfelek számát, növelve azt a veszteséget, amit a „kedvezményes”, rögzített végtörlesztési árfolyam és a tényleges aktuális devizaárfolyam közötti különbség miatt a bankok kénytelenek elszenvedni.

A Bankszövetség már arra is meglehetősen ingerülten reagált, hogy a Versenyhivatal kartellgyanú miatt vizsgálatot indított több magyarországi bank ellen, mondván: a magyar lakossági bankpiacon több vezető pénzintézet a végtörlesztési lehetőség bejelentése után  egymással közel azonos időpontban jelentős mértékben megemelte lakossági jelzáloghiteleinek kamatát, illetve magasabb kamatú új terméket vezetett be. „A november 3-i tárgyalási alaptól és állapottól való eltérés megkérdőjelezi a tárgyalás sikerességét és ellehetetleníti a megállapodást” – írta a GVH lépésére reagálva Gyuris Dániel, a Bankszövetség elnöke.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG