4p
Az Állami Számvevőszék mondott csupa jót: a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, az adatok megbízhatók.
Domokos László

A tavalyi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, az abban szerepeltetett adatok megbízhatók - mondta Domokos László. Az ÁSZ elnöke kiemelte: az államháztartás központi alrendszere 2014. évi törvényi előirányzatainak teljesítése, a hiány és az államadósság alakulása megfelelt az alaptörvény, a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény és az államháztartásról szóló törvény előírásainak.

Az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya 2014-ben 803 milliárd forintra teljesült, ami 348,5 milliárd forinttal (30,3 százalékkal) a tervezett érték alatt maradt.

Az államadósság-mutató értéke a 2013. évi 76,6 százalékról 2014 végére 74,1 százalékra, 2,5 százalékponttal, ezen belül a központi alrendszer GDP-arányos adóssága 1,1 százalékponttal csökkent.

Domokos László kritikaként fogalmazta meg, hogy a megbízhatósági hibák mértéke az úgynevezett lényegességi szintet (2 százalék), a központi kezelésű előirányzatok közül a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap esetében a Magyar Államkincstárnál, az Országgyűlésnek beszámolási kötelezettséggel tartozó intézmények közül pedig a Közbeszerzési Hatóságnál lépte át. 

A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap jelentős összeggel, tavaly 684,8 milliárd forinttal gazdálkodott, a számvevők az államkincstárnál hiányosságokat találtak a kifizetéseket megalapozó dokumentumokban.

Az ÁSZ elnöke elmondta: a 2014. évi központi költségvetés végrehajtásának ellenőrzéséről szóló számvevőszéki jelentés fő célja, hogy az Országgyűlés minél megalapozottabban dönthessen a zárszámadás elfogadásáról. 

Jobban teljesít

Domokos László emlékeztetett arra: az elmúlt évben a magyar gazdaság két szempontból is figyelmet érdemlő teljesítményt ért el, az egyik ilyen eredmény az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedés, a másik a fejlődés fenntarthatóságának a megalapozása volt. Tavaly a magyar 3,6 százalékos GDP-növekedés Írországot követve a második leggyorsabb volt az EU-ban. Ezzel a magyar GDP elérte a válság előtti mértékét és újra közelített az EU átlagos fejlettségi szintjéhez - mondta az ÁSZ elnöke.

Az elmúlt évi gyors növekedést elősegítette, hogy a magyar export volumene a tervezett 5,8 százalékot mintegy 3 százalékponttal meghaladva, 8,7 százalékkal nőtt. A magyar külkereskedelmi mérlegben a GDP 7,4 százalékát kitevő többlet keletkezett, és az ország külső finanszírozási képessége magas maradt, 2014-ben a GDP 8,3 százaléka volt - emlékeztetett.

Domokos László a tavalyi folyamatokról elmondta: a háztartási fogyasztás 1,7 százalékos bővülését a lakosság javuló jövedelmi helyzete alapozta meg.

A foglalkoztatottak száma 2014-ben 5,4 százalékkal (208 ezer dolgozóval) bővült és ezzel meghaladta a 4,1 millió főt. 

A gazdaság dinamizálását segítő központi intézkedések közül a devizahitelesek helyzetének rendezését, az MNB növekedési hitelprogramját és a munkahelyvédelmi akciótervet emeli ki az ÁSZ elemzése - ismertette Domokos László.

Minden szép, minden jó

Az elnök a zárszámadásról szólva kiemelte: 2014-ben a költségvetési deficit – az uniós módszertannal számolva – a tervezett 2,9 százalékkal szemben a GDP 2,6 százaléka lett. A kedvező egyenleg elsősorban a vártnál jóval erőteljesebb gazdasági növekedésnek és a gazdaság kifehéredéséből származó többletbevételeknek volt köszönhető. A költségvetés kiadási szerkezetének változása tükrözi a kormányzat aktívabb gazdasági szerepvállalását és az uniós források nagyobb arányú felhasználását is. 2014-ben összesen 1668,9 milliárd forint származott európai uniós forrásból, amely 85,1 milliárd forinttal magasabb a 2013. évi összegnél - tette hozzá.

Egy javaslat

A kormányzati munkát értékelő, közelmúltban lezajlott zártkörű tanácskozás kapcsán feltett kérdésre Domokos László elmondta: a tanácskozáson ő azt szorgalmazta, hogy az állami szféra, az állami vezetők teljesítményének értékelése során egyre inkább vezessék be az üzleti szektorban alkalmazott technikákat, közelítsék az értékelési módszereket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG