1p
Sajtóértesülés szerint a magyar kormány szerdán újra tárgyalja a jövő évi GDP tervet. Korábban a Népszabadság azt írta, hogy ma Brüsszelben Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert várhatóan arról tájékoztatják, hogy 1,5% helyett 1%-os növekedés reális 2012-ben. Az elemzői közösség már régóta túlzásnak tartja a kormány tervét.

A Buda-Cash a Reutersra hivatkozva azt írja, hogy a kormány szerdai ülésén megvitatja a jövő évi 1,5%-os GDP-növekedési prognózis esetleges lefelé módosítását. A brit hírügynökség erről kormányzati forrásból értesült. A Reuters úgy tudja, hogy a gazdasági növekedési előrejelzés lefelé módosítása napirenden van a magyar kormányban azt követően, hogy Magyarország legfontosabb exportpartnereinél az utóbbi időszakban több ilyen lépés is volt (például Németországban, illetve a napokban Franciaországban). A legutóbbi eurózóna konjunktúra-indexek, illetve ipari termelési adatok a gazdasági aktivitás jelentős lassulását, illetve a recesszió jelentős esélyét jelezték a kulcsországokban is, és a múlt heti európai központi banki kamatvágás fő indokai is az egyértelműen romló gazdasági kilátások voltak.

Az elmúlt hetekben mind a magyar, mind a nemzetközi közösség majdnem egyhangúlag úgy vélte, hogy a kormány terve a 1,5 százalékos gazdasági növekedésről nem fog teljesülni. Az MNB előrejelzése a jövő évi GDP-ről mindössze 0,6 százalék, de többen nem tartják kizártnak a negatív előjelű GDP számokat tehát a recessziót sem. Az Európai Bizottság csütörtökön teszi közzé az egyes tagállamokra vonatkozó őszi értékelését.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csak úgy tűnik, hogy nincs, de Európának is lehet aduásza
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 14:52
Egyre inkább a racionalitás veszi át a szerepet az európai fenntarthatósági gyakorlatokban a zöld illúziók kergetése helyett. Az ESG-szempontok figyelembevétele ugyanis az adott cég üzleti megtérülése miatt fontos. A geopolitikai síkon pedig az új iparágak feletti kontroll az adott ország befolyásszerzését is elősegítheti. A Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében Wieder Gergő, a KPMG szakértője arról is beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok szorításában mi lehet az Európai Unió ütőkártyája.
Makro / Külgazdaság A Tisza gazdaságpolitikusa szerint az Orbán-Trump deal nem helyettesítheti az uniós forrásokat
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 14:31
A vissza nem térítendő támogatások helyébe nem léphet az amerikai devizacsere-ügylet, amelyről Orbán Viktor megállapodott Donald Trumppal. Kármán András szerint a költségvetési hiány sem finanszírozható az érkező dollárokból.
Makro / Külgazdaság Álhír terjed a magyar nyugdíjrendszer változásáról: szakértő tisztázta, mi lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:47
Gyökeres változásról szóló álhírek jelentek meg a magyar nyugdíjrendszerről, de egy nyugdíjszakértő megerősítette: jövőre sem változik a nyugdíjba vonulás folyamata. A korhatár is marad.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: újabb csoport veheti igénybe a CSOK Pluszt
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:31
Eddig legfeljebb 40 éves nők igényelhették a hitelkonstrukciót, a kormány most eltörölte a felső korhatárt.
Makro / Külgazdaság Erre a listára nem lehetünk büszkék, a svédek annál inkább
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:00
A második becslés is megerősítette, hogy éves szinten és havi alapon is nőtt az euróövezet és az Európai Unió gazdasága.
Makro / Külgazdaság Ha a benzinkutakon múlik, nyugodt hétvégénk lesz
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:45
Egyik típus sem lesz drágább holnaptól. Sajnos olcsóbb sem.
Makro / Külgazdaság Új szelek fújnak, hihetetlen pénzeket önthetnek a német gazdaságba
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 11:18
A német Bundestag költségvetési bizottsága péntek reggel véglegesítette a 2026-os büdzsét, amely jelentős gazdaságélénkítő beruházásokat tartalmaz.
Makro / Külgazdaság A franciák tényleg földre vitték az inflációt
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 10:50
1 százalék alá esett az éves szintű áremelkedési ütem Franciaországban.
Makro / Külgazdaság Több száz milliárd forintos mozgástere lett a kormánynak
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 10:03
Egészen pontosan 860 milliárd forintnyi.
Makro / Külgazdaság Ennek Trump nagyon nem örülne, kétségek gyötrik a befektetőket
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 09:45
Elbizonytalanodtak a befektetők a decemberi Fed-kamatvágással kapcsolatban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG