2p

4 millió 701 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra csökkent. 

2025 márciusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 701 ezer fő volt. A munkanélküliek száma 211 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

75 százalék fölött a foglalkoztatási ráta

A 2025. január–márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 692 ezer fő volt. A férfiak körében a foglalkoztatottak száma 2 millió 493 ezer fő, a nőké 2 millió 198 ezer főt tett ki. 

Forrás: KSH
Forrás: KSH

A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 525 ezer fő dolgozott, míg a közfoglalkoztatottak létszáma 65 ezer, a külföldön dolgozóké pedig 102 ezer fő volt.

A 15–64 évesek körében a foglalkoztatási arány 0,4 százalékponttal meghaladta az előző év azonos időszaki értéket, így 75,2 százalék százalékra emelkedett. Míg a férfiak 79,0 százalék százalékos foglalkoztatási rátája 0,7 százalékponttal felülmúlta az egy évvel korábbit, addig a nőké lényegében nem változott, 71,3 százalék százalékot ért el. 

Ismét csökkent a munkanélküliség

2025. január–március között a 15–74 éves munkanélküliek száma az előző évhez képest 14 ezer fővel, 213 ezer főre, míg a ráta értéke 0,3 százalékponttal, 4,3 százalék százalékra mérséklődött.

Forrás: KSH
Forrás: KSH

A munkakeresés átlagos időtartama 13,1 hónap volt, munkanélküliek 41,8 százalék százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, miközben 37,0 százalék százalékuk már legalább egy éve nem talált munkát.

Forrás: KSH
Forrás: KSH

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG