2p
Új alapokra helyeződhet Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap kapcsolata a magyar gazdaság fejlődésének köszönhetően - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Washingtonban, miután találkozott Krisztalina Georgievával, az IMF új vezérigazgatójával.

A Pénzügyminisztérium közleménye szerint Varga Mihály azt mondta, hogy az IMF e héten nyilvánosságra hozott kiadványában jelentősen javította a magyar gazdaságra vonatkozó korábbi előrejelzését: 2019-re a korábbinál 1 százalékponttal magasabb, 4,6 százalékos, 2020-ra pedig 3,3 százalékos gazdasági növekedést vetít előre.

Ezzel szemben a jelentés szerint az euróövezeti államok és Németország gazdasága tovább lassul - tette hozzá, kiemelve, hogy már a nemzetközi szakértők is Magyarországot és térségét tartják Európa egyik legversenyképesebb régiójának.

A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország 2010 előtt segítségre szoruló ország volt, ma pedig az Európai Unió egyik legstabilabban fejlődő gazdasága. „Készen állunk tehát arra, hogy az elmúlt kilenc év tapasztalataival segítsük az IMF-et az új típusú gazdasági kihívások kezelésben” - fogalmazott.

Krisztalina Georgieva megválasztásával kapcsolatban Varga Mihály úgy vélekedett: az IMF-nek egy Európát, különösen Közép- és Kelet-Európát értő vezetője lett, aki nyitott szorosabb együttműködésre a térség országaival is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG