2p
130 kijelölt bíróval és hétnapos munkavégzéssel készülnek a migránsok kezelésére a szegedi bíróságok.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Szegedi Törvényszék megnövekedett feladatainak ellátásához nemcsak a szükséges személyi feltételeket, hanem a tárgyi eszközöket is folyamatosan biztosítja.

Más törvényszékekről is jönnek

A Szegedi Törvényszék munkáját mintegy 130 bíró segíti majd kirendeléssel: a Gyulai Törvényszékről kettő, a Szolnoki Törvényszékről pedig három bíró már szeptember 15-étől munkába áll Szegeden, míg a többiek negyvenes turnusokban váltják egymást. Az egyes törvényszékek és ítélőtáblák elnökei 90 bírósági titkárt és 245 bírósági tisztviselőt is kirendelnek a várható válsághelyzet kezelésére.

Keddtől hatályos a jogi határzár. Az új jogi szabályozásról itt olvashat bővebben.

Az OBH közleményében hangsúlyozta: a Szegedi Törvényszék gondoskodik elegendő hivatali ügyintézőről és megfelelő tárgyalótermek kialakításáról, hogy méltó körülmények között fogadhassák az ügyfeleket.

Előre veszik a menekültek ügyét

A jogszabályi rendelkezés alapján a bíróságoknak a határzár jogellenes átlépésével, megrongálásával és építésének akadályozásával kapcsolatos büntetőügyeket minden más büntetőeljárást megelőzően kell lefolytatniuk - emlékeztettek. Az új típusú ügyek száma nagyban függ attól, hányan kísérlik meg a határon az említett cselekmények elkövetését, valamint attól, hogy a bevándorlási hivatal határozatai után mennyi ügy kerül majd bírósági szakba.

A Szegedi Járásbíróságon a bírák hétköznapokon 8 órától 18 óráig meghosszabbított munkarendben, szombaton és vasárnap pedig 8 órától 16 óráig tárgyalnak majd.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG