1p
Védőhálót jelenthet Magyarország számára, ha megállapodást köt az IMF-fel, ismét vonzóvá teszi a forint eszközöket, erősödhet a forint és javul az ország finanszírozhatósága is a gazdasági elemzők szerint.

Ma délután a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy a kormánynak a növekedés fokozására kell összpontosítania és ennek érdekében új megállapodást kötnek az IMF-el, a közleményből arra lehet következtetni, hogy ez készenléti hitelmegállapodás lesz. Részletek>>

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője elmondta, hogy a tőzsdén és forintpiacon is azonnal meglátszott a bejelentés súlya, a részvényárfolyamok megugrottak, a forint erősödött. Az IMF-fel kötött új megállapodás olyan védőhálót jelenthet Magyarországnak, amelynek köszönhetően jelentősen javul az ország nemzetközi befektetői megítélése - mondta. Egyfajta gazdaságpolitikai irányváltást is előrevetíthet a tárgyalások megkezdése - tette hozzá. Úgy vélte, az IMF-nek lehetnek feltételei, például a válságadók gyors kivezetése, a strukturális reformok felgyorsítása és a végtörlesztéshez hasonló további megoldások elvetése. Az elemző szerint ezek a lépések már önmagában, az IMF megállapodás nélkül is javíthatnák az ország megítélését.

"Mentőmellény, amelyet csak akkor kell felvenni, ha baj van"

Gabler Gergely, az Erste Bank elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy egy megállapodás segítheti az ország finanszírozását is. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban több kincstárjegy aukció is sikertelenül végződött, alacsony volt a kereslet, vagy túl magas a hozam. Mivel a befektetők kockázatkerülése, így a hozamok jelentős emelkedése mögött főleg nem a gazdasági fundamentumok helyzete áll, hanem elsősorban a befektetői félelmek és a bizonytalanság, az IMF megállapodás olyan védőhálót jelenthet, amely ismét vonzóvá teszi a forinteszközöket. Azt is hangsúlyozta: ez olyan "mentőmellény, amelyet csak akkor kell felvenni, ha tényleg baj van", valószínűleg Magyarországnak az IMF hitelére nem lesz szüksége ténylegesen, a megállapodással a piacról is tudja magát finanszírozni.

A kormánynak várhatóan nem kell túl sokat vállalnia

Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője azt mondta, hogy az IMF megállapodás "pecsét" lenne a kormány gazdaságpolitikájára, azaz a nemzetközi szervezet rendben lévőnek minősítené a nem egészen átlátható államháztartási folyamatokat. Ha Magyarország aláír egy új hitelprogramot az IMF-el, akkor a befektetők számára egyértelművé válik, hogy működik az a védőháló, amelyet az utóbbi időben a pénzpiacok sürgettek - magyarázta Kondrát Zsolt. Az elemző ennek jelentőségét nemcsak abban látja, hogy a jövő évben a piacokról bevonandó 4-5 milliárd euró összegű új hitel felvétele biztosított, hiszen végső esetben az IMF is rendelkezésre áll, de legalább ilyen fontos, hogy az euró árfolyam is visszatérhet a 300 forint alatti sávba. Az elemző szerint a jelenlegi árfolyamon ugyanis a kormány kénytelen lenne újabb megszorító lépéseket tenni, s ezeket el lehetne kerülni az IMF hitelprogram segítségével.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint a bejelentés előzménye volt a forint folyamatos gyengülése, és az, hogy a befektetői világ folyamatosan figyeli a magyarországi fejleményeket - fűzte hozzá. A vezető elemző kiemelte, hogy ára lesz az IMF-fel való új megállapodásnak, de tulajdonképpen nem kell túl sokat tenni; a bankszövetséggel, a magyar bankrendszerrel azonban vélhetően ki kell egyeznie a kormánynak. A kormánynak azért nem kell túl sokat vállalnia, mert a jövő évi büdzsé jelentős megtakarításokat irányoz elő, a hiányt GDP arányosan alacsonyra tervezi a kabinet, és strukturális kiigazítások is várhatóak, például az adózás a fogyasztási típusú adózás felé mozdul el, amit az IMF is kívánatosnak tart - elemezte. Török Zoltán továbbá kiemelte, hogy a bankszövetséggel való kiegyezés azért szükséges, mert a gazdasági növekedés és a bankok hitelezésének növelése érdekében valószínűleg le kell mondania a kormánynak a végtörlesztéssel kapcsolatos további terveiről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG