2p

Az idei első fél évben a krízis előttit meghaladó szintre emelkedtek a BMW konszern eladásai a konszern honlapján szerdán publikált jelentés alapján.

Az év első felében a BMW csoport 1,339 millió autót értékesített, a koronavírus-válság következtében kialakult alacsony bázis miatt 39,1 százalékkal többet, mint 2020 első felében, de az idei értékesítési volumen már meghaladta a krízis előtti szintet, 7,1 százalékkal múlta felül a 2019 első fél évit.

A konszern BMW, MINI és Rolls-Royce márkáiból együttesen értékesített 1,339 millió darab a legmagasabb első félévi adat a cég történetében. A csoport minden márkája növekedést ért el, a legmagasabbat a Rolls-Royce, 91,6 százalékosat. A BMW márka eladásai 39,9 százalékkal, a MINI eladásai 32,6 százalékkal nőttek. Az első és a második negyedévben egyaránt nőttek a BMW eladásai, és a forgalom javulása a cég minden piacán tapasztalható volt.

A BMW csoport az év első felében 153 ezer teljesen elektromos és hibrid-elektromos járművet adott el, 148,5 százalékkal többet az előző évinél. Ezen belül a teljesen elektromos autók értékesítése 183,9 százalékkal nőtt 36 ezerre, a plug-in hibrid járműveké pedig 139,4 százalékkal 117 ezerre.

A BMW Motorrad, a konszern motorkerékpár üzletága 108 ezer motorkerékpárt és robogót értékesített az év első felében, 40,3 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A BMW konszern 467 ezer autót értékesített az év első felében Kínában, 41,9 százalékkal többet a 2020 első fél évinél. Az Egyesült Államokban 51,8 százalékkal 184 ezerre növelte eladásait az év első felében, az európai értékesítések 35,3 százalékkal nőttek 504 ezerre. Németországban 142 ezer autót értékesített a konszern, 22,1 százalékkal többet az előző évinél.

A Németországban értékesített modellekből már minden negyedik valamilyen szinten elektromosított kivitelű volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG