2p

Néhány nap alatt a gázolaj ára 15 forinttal ugrott meg, de most a drágulás megtorpanhat az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint.

A gázolajár múlt heti jelentős, 15 forintos emelkedésére jó ideje nem volt példa – hívja fel a figyelmet laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor cikke. Eközben a benzin is drágult, de az áremelkedés visszafogottabb mértékű volt.

Más kérdés, hogy a gázolajár emelkedése nem egyedi, Európa más országaiban is hasonló volt a helyzet, sőt a hazai drágulás még inkább visszafogottabbnak tekinthető. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő elemzéséhez szolgáló Weekly Oil Bulletin adatai szerint az egy héttel korábbi 13 országgal szemben most 12 olyan tagállam volt, ahol az átlagárak alapján olcsóbban lehetett tankolni, mint itthon. A benzin esetében pedig 10 olyan ország volt, ahol a magyarországinál alacsonyabb e nafta átlagára, míg egy héttel korábban még 12 ilyen ország volt.

Komolyabb további áremelkedést az Mfor Üzemanyagár-figyelő nem jelez előre a jövő hétre. Igaz, az orosz olajtársaságok elleni amerikai szankciók miatt egyelőre áresésre sem lehet számítani. A következő hetekben eldőlhet, hogy ezek valójában mennyiben rendezik át a piacot és okoznak-e az olajpiacon nagyobb áremelkedést. Addig a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy egy mérsékeltebb, 5-8 forintos sávban hullámzik majd a hazai árak változása.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG