4p

Moszkva egyik kerületében ingatlanfejlesztést terveznek mit sem törődve azzal, hogy korábbi nukleáris kutatóintézetek radioaktív hulladékát szállító vezetékek fölött húznák fel az épületeket.

A nyugati támogatás vonakodó lassú megadása miatt ez a háború ukrán/nyugati oldalról az elvesztegetett lehetőségek háborúja – mondta George Barros, az amerikai Institute for the Study of War Oroszországgal foglalkozó kutatócsoportjának vezetője. Például a hiányos fegyverellátás miatt az oroszok 2022 őszétől fél évet kaptak a front menti védelem kiépítésére. Már az nagy különbséget jelentene az ukránok javára, ha nem tiltanák meg nekik nyugati támogatóik, hogy oroszországi célpontok ellen bevessék a tőlük kapott fegyvereket.

Több pénz kellene az ukránoknak?
Több pénz kellene az ukránoknak?
Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

  • Az oroszok Ukrajnában zsákmányolt brit, amerikai, francia, német és svéd harcjárműveket tesznek közszemlére a május 9-ei második világháborús győzelem napi ünnepségeken. Több feliratot is elhelyeznek a szerzemények előtt. Az egyik szerint „A győzelmünk elkerülhetetlen”, a másik arról tájékoztatja a bámészkodókat, hogy ezek „Az orosz hadsereg trófeái”.
  • Ukrajnának nem jók a kilátásai a segélycsomag elfogadása ellenére – mondta Eugene Rumer volt amerikai hírszerzési tiszt. Mostanra világossá vált, hogy az orosz népesség, gazdaság, katonai hardver és hadiipari kapacitás lényegesen meghaladja Ukrajna lehetőségeit még a nyugati támogatás figyelembevételével is. A Reuters arról írt, hogy kevés a 61 milliárd dolláros csomag. Az ukránoknak évente 88 milliárd dollár értékű katonai támogatásra lenne szükségük.
  • Ugyanakkor Michael Binyon Obe, a Time veterán külpolitikai újságírója úgy látja, Ukrajna a nyugati segítségnek köszönhetően tűzszünetre kényszerítheti Oroszországot kínai segítséggel. Támogatják az oroszokat politikailag és anyagilag is, de ellentétes az érdekükkel az európai vásárlóiknak nagy gondot okozó háború. Kijelentették, hogy közvetítenének a felek között, ami jelzi, hogy tűzszünetet akarnak.
  • Moszkva északnyugati Sukino kerületében a helyhatóság új ingatlanfejlesztést tervez folyékony radioaktív hulladékot szállító csővezetékek felett. Üzleti és lakónegyedet, iskolát és óvodát is építenének ezen a helyen. A helyi lakosok és szakértők attól tartanak, hogy a nagy földmunkák során megsérülhetnek a vezetékek. A Sukino kerület hetven évvel ezelőtt több olyan kutatóintézetnek is helyet adott, amelyek a szovjet atombomba létrehozásával kapcsolatban végeztek kutatásokat. Ezek rengeteg hulladékot termeltek, amelynek pontos mennyiségét titokként kezelik. Ezt szállítják a orosz főváros másik részén levő speciális hulladékkezelőbe a vezetékek. Andrej Ozarovszkij atomfizikus szerint ha megsérül az egyik, akkor a folyékony radioaktív anyag a Moszkva folyóba kerülve a csernobilivel egy nagyságrendbe eső nukleáris katasztrófát okozhat.
  • Oroszországban tevékenykedő jelentős európai bankok 2023-ban négyszer akkora adót, 800 millió eurót fizettek be az orosz költségvetésbe, mint a háborút megelőző utolsó békeévben – írta a Financial Times. A Raiffeisen, az UniCredit, az Intesa Sanpaolo, az ING, a Commerzbank, a Deutsche Bank és az OTP helyi érdekeltségeiről van szó. Ezek együtt 2021-ben 200 millió euró adót utaltak a büdzsébe a brit üzleti lap cikke szerint. Két amerikai bankról, a Citigroupról és a JPMorganról nem írtak, de a Kyiv School of Economics becslése szerint ezek együtt 60 millió dollárral gazdagították az orosz államot.
  • Az orosz hatóságok a hét végén koncertjük kellős közepén letartoztatták egy rockzenekar három zenészét azzal a váddal, hogy „náci szimbólumokat” mutatnak be. A Roszgvargyija embereivel megerősített hivatalnokok arra kényszerítették a nézőket, hogy hasra feküdjenek a földön. A zenekar menedzsere szerint a 19, 42 és 57 éves bandatagok pólóján szláv motívumok voltak láthatók.

Források:;BBC, Moscow Times, Times Radio, GuardianFinancial Times

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG